Nagyvilág

„Csak egy zavaros gondolkodású elnök lenne belőle”, Amerika ismét vitázott

Hillary Clinton, az amerikai Demokrata Párt legesélyesebb elnökjelölt-aspiránsa egy többpontos tervet vázolt fel keddi kampánybeszédében Minneapolisban arra vonatkozóan, hogy elnökként hogyan lépne fel az Egyesült Államokban terrorista cselekményre készülő helybeliek ellen, amilyenek a San Bernardinói-i tömeggyilkosok is voltak, illetve milyen módszert alkalmazna az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellen. A Republikánus Párt elnökjelölt-aspiránsai megtartották ötödik tévévitájukat Las Vegasban, és szintén kitértek erre a témára.

Hillary Clinton a beszédét csupán néhány órával azelőtt mondta el a Minnesotai Egyetemen, hogy a Republikánus Párt elnökjelölt-aspiránsai újabb, immár ötödik tévévitájukra ülnek össze.

Clinton szerint arra kell felkészülni, hogy az országban az eddigieknél is több lesz a terrortámadások száma, ezért – mint mondta – fel kell kérni a nagy technológiai cégeket, hogy segítsenek azonosítani a közösségi médiában a radikálissá lett potenciális terroristákat. El kell fogni a szélsőségesek üzeneteit, amelyekkel további követőket toboroznak.

Az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek még jobban meg kell osztaniuk hírszerzési információikat a feltételezett terroristákról – szögezte le.

Republikánus ellenfeleinek címezve kijelentette, hogy az irakihoz vagy az afganisztánihoz hasonló újabb szárazföldi háború elindításával az Egyesült Államok csak az Iszlám Állam kezére játszana, és Amerika nem lenne tőle biztonságosabb. A demokrata elnökjelölt-aspiráns szerint az Iszlám Állam elleni hadjárat keretében ki kell bővíteni a légitámadások célpontjainak körét.

“Sekélyes jelmondatokból nem lesz stratégia. Egy ígérettel, hogy addig bombázzuk a sivatagot, amíg nem izzik, nem fogunk erősebbnek látszani, csak azt bizonyítjuk, hogy fogalmunk sincs a megoldásról. A szájhősködés és a fanatizmus nem a megfelelő belépő egy főparancsnoknak” – mondta, arra utalva, hogy az amerikai elnök a hadsereg főparancsnoka.

Bármilyen átfogó stratégiát alkalmaz Washington a terrorizmus ellen, nem szabad elidegenítenie magától a mérsékelt muzulmánokat, mert ők potenciális politikai szövetségesei az Iszlám Állam elleni küzdelemben – jelentette ki. Ezeket a megjegyzéseit Ted Cruz texasi szenátornak szánta a Reuters hírügynökség szerint.

Mindazonáltal Clinton főleg a legnépszerűbb republikánus elnökjelölt-aspiránst, Donald Trumpot bírálta, aki kijelentette, hogy ideiglenesen meg kellene tiltani muzulmánok belépését az Egyesült Államokba.

Az amerikai vízumszabályozással kapcsolatban Hillary Clintonnak az a véleménye, hogy sokkal alaposabban kell megvizsgálni azoknak a vízumkérelmét, akik jártak olyan területen, ahol az Iszlám Állam aktív.

Ismét elmondta, hogy szerinte újra be kellene vezetni a deszantfegyverek kereskedelmi forgalmának tilalmát. Egy ilyen tilalmat férje, Bill Clinton elnök már egyszer bevezetett, de az lejárt a későbbi Bush-kormány idején.

Hillary Clinton szerint terve “360 fokos, minden irányba kiterjedő stratégia arra, hogy Amerika biztonságos maradjon”.

A beszédre reagálva Jeff Bechdel, a republikánusokhoz közel álló, Amerika Emelkedőfélben nevű politikai akcióbizottságnak a szóvivője azt mondta: “Clinton még mindig a szabad fegyvertartással köti össze a terrorizmust, még mindig kiáll a kudarcos kormányzati bürokrácia mellett, és Barack Obama elnök elhasználódott szónoki mondatait visszhangozza. A mai beszéd inkább pártpolitikáról szólt, mint az IÁ általi fenyegetésről” – állapította meg Bechdel.

A republikánus elnökjelölt-aspiránsok tévévitájában Donald Trump kiállt a muzulmánokra vonatkozó elhíresült kijelentése mellett, de riválisai komolytalannak tartva félresöpörték ezt, és saját elképzeléseikről beszéltek az Egyesült Államok elleni támadások megelőzésére.

“Donald jó a hangzatos bemondásokban, de zavarosak az elképzelései, így csak egy zavaros gondolkodású elnök lenne belőle” – jelentette ki Jeb Bush volt floridai kormányzó. Marco Rubio floridai szenátor pedig azt mondta: Trump javaslata nem fog megvalósulni.

Trump közölte, hogy ő soha nem akarta hátrányosan megkülönböztetni a muzulmánokat. “Nem elszigetelésről vagy a vallásról beszélünk, hanem a biztonságról” – mondta.

(A vita innen, Clinton innen)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik