Nagyvilág

Merkel elégedetten zárta a CDU kongresszusát

A csütörtökön kezdődő uniós csúcstól viszont nem vár áttörést.

A CDU nemcsak megfogalmazza az emberek aggodalmait, hanem válaszokat is ad, erről szólt a párt karlsruhei kongresszusa – mondta Angela Merkel pártelnök-kancellár keddi záróbeszédében. Sikerült közös álláspontra jutni a menekülés és beilleszkedés, a terrorizmus elleni harc és a belbiztonság kérdéseiben – emelte ki. A Karslruhéban kijelölt út Németország érdekét szolgálja, egyben segíti az Európai Uniót a közös ügyek megoldásában – közölte Merkel.

A küldöttek a kétnapos kongresszuson csaknem egyhangú határozatot hoztak a párt menekültpolitikájáról. A dokumentumban hangsúlyozzák, hogy a párt törekszik a menedékkérők számának érezhető csökkentésére, és az is szerepel benne, hogy a szeptemberben visszaállított határellenőrzést adott esetben intenzívebbé lehet tenni.

Merkel örvendetesnek nevezte a kongresszustól kapott támogatást. Azt mondta: a menekültek létszámának korlátozása egyoldalú és túlságosan statikus intézkedés lenne, miközben dinamikus folyamatról van szó, amelyet sok szereplő együttműködésével lehet irányítani. A csütörtökön kezdődő, menekültválságról szóló uniós csúccsal kapcsolatban azt mondta: előrelépést vár, de nem számít áttörésre. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik