Nagyvilág

Asselborn az EU határainak erősebb védelméért emelt szót

Az Európai Unió külső határainak hatékonyabb védelméért emelt szót az EU soros elnökségét betöltő Luxemburg külügyminisztere a Deutschlandfunk német rádióban kedden.

Ha rés keletkezik a szerkezeten, úgy félő, hogy az egész schengeni rendszer széteshet

– hangoztatta Jean Asselborn, és hozzátette:

emiatt kell elgondolkodni azon, hogy a nemzeti hatásköröket miként lehetne európai hatáskörökkel felváltani.

Az Európai Bizottság a tagállamokat az EU külső határainak erősebb védelmére akarja kötelezni. Az Európai Bizottság ennek megfelelő határozattervezetet terjeszt elő kedden Brüsszelben. A tervezet alapján azoknak a tagállamoknak, amelyek Brüsszel szempontjából nem megfelelően védik az EU külső határait, akár egyetértésük hiányában is el kell fogadniuk más tagállamok határőreinek segítségét.

Asselborn a német rádiónak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy a bizottság terve vitát nyit majd a szuverenitás kérdéséről. Ugyanakkor figyelmeztetett: “Amennyiben az EU külső határait nem ellenőrzik, úgy a belső határok újra nemzetek külső határaivá válhatnak” miközben mindenki szeretné, ha a schengeni övezet fennmaradna.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik