Nagyvilág

Hollande: az Iszlám Államnak halálkultusza van, nekünk életszeretetünk

A tolószékbe kényszerült túlélők is megjelentek a párizsi megemlékezésen.

Pénteken délelőtt nemzeti megemlékezést tartottak Párizsban a két héttel ezelőtti terrortámadás áldozataira emlékezve. Az Independent tudósítása szerint az áldozatok családtagjai, Francois Hollande államfő és más közjogi méltóságok mellett tolószékbe kényszerült túlélők is ott voltak a rendezvényen, ahová – mint korábban írtuk – két család nem ment el, tiltakozásul azért, mert szerintük Franciaország nem tett eleget a támadások megelőzése érdekében.

Ott voltak viszont egyebek mellett a Bataclanban elhunyt brit Nick Alexander hozzátartozói. A férfi ajándéktárgyakat árult az Eagles of Death Metal koncertjén. Szülei elmondták: nem tudják kifejezni azt a szomorúságot, amit fiuk elvesztése jelent, „akit annyira szerettünk, aki megnevettetett bennünket, akivel szerettünk lenni, és aki mindig közel volt hozzánk, legyen bárhogy. A világ minden tájáról jövő túláradó szeretet ad nekünk vigasztalást és tesz még büszkébbé bennünket azért, hogy Nick a fiunk volt” – közölték.

Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon
Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon

Az áldozatok nevét egyenként felolvasták és kivetítették fényképeiket. Húsz ország állampolgárai voltak, 17 évestől 68 évesig, akik Párizs ikonikus bisztróiban és bárjaiban, valamint a legnépszerűbb zenés szórakozóhelyen élvezték a vacsorájukat, italjukat és a koncertet – írja az Independent.

Francois Hollande húszperces beszédet tartott, melyben az Iszlám Állam elpusztítását ígérte, mondván, soha nem fogják tudni tönkretenni a francia életörömöt. „A terroristák meg akarnak osztani bennünket, szembe akarnak szállni velünk, egymás ellen akarnak uszítani minket. Nem fog nekik sikerülni. Nekik halálkultuszuk van, nekünk életszeretetünk” – mondta az államfő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik