Nagyvilág

Többen meghaltak Azerbajdzsánban egy iszlamista mozgalom elleni rajtaütésben

Négy feltételezett iszlamista és két azeri rendőr halt meg egy radikális iszlamista mozgalom elleni rajtaütésben a Bakutól északra fekvő Nardaranban, jelentette be az azeri belügyminisztérium.

“A csoport négy tagjával végeztünk, többen megsérültek. Az összecsapásokban két rendőr vesztette életét”, közölte a minisztérium, hozzátéve, hogy a mozgalom tagjai kézigránáttal és automata fegyverekkel támadtak a hatóságra.

A rendőrségi akció célja az volt, hogy letartóztassák egy titkos radikális csoport, az Iszlám Egység Mozgalma vezetőit. Nardaran a síita muzulmán aktivisták azerbajdzsáni központja, amely kivételes hely a többségében laikus országban.

A minisztérium azt is közölte, hogy a szélsőséges csoport 14 tagját letartóztatták, beleértve a feltételezett vezetőt, Thalié Bagirzadét.

Az ügyészség büntetőeljárást kezdeményezett, a vád szerint a csoport a “rend megzavarása céljából” provokációk, zavargások és terrorista támadások szervezésére készült, mondta a miniszter.

“Úgy tervezték, hogy mindezt egy vallásos körítés leple alatt hajtják végre. Az volt a céljuk, hogy felborítsák Azerbajdzsán alkotmányos rendjét, és hogy létrehozzanak egy, a saría, az iszlám jog szerint működő államot”, fogalmazott a minisztérium, hangsúlyozva, hogy a csoport tagjai fel voltak fegyverkezve.

Nardaran dzsámija ellen 2008 augusztusában követtek el kézigránátos támadást, amelyben ketten meghaltak. A 8500 lakosú település 2002-ben helyszíne volt egy népi tiltakozó mozgalomnak, amelyet a hadsereg véresen levert.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik