Nagyvilág

Megtalálták Erdélyben az augusztusban eltűnt repülőt és pilótáját

Hónapokig szinte esély sem volt megtalálni a roncsot a sűrű növényzet miatt. A román pilóta magyaroktól kapta kölcsön a vitorlázó repülőt.

Szombaton megtalálták Erdélyben egy augusztusban eltűnt vitorlázó repülőgép roncsát, a pilóta holttestével együtt – írja az Iho.hu. Egy tapasztalt román sportrepülő, Mircea Craciun járt szerencsétlenül a magyar üzemeltetésben lévő, 18 méteres, modern, műanyag vitorlázó géppel, amellyel korábban az őcsényi Vitorlázórepülő Eb-n is indultak.

Craciun augusztus 6-án a déli órákban szállt fel, a vontatógépről való leoldás után fél órával tűnt el. Aznap estétől több héten át keresték, eredménytelenül, pedig még helikoptereket is bevetettek és a román sportklubok tagjai is próbálták a levegőből megtalálni a pilótát.

Most szombaton egy turista jelezte telefonon a hatóságoknak, hogy megtalálta egy vitorlázógép roncsait, benne a pilóta holttestével. A brassói csendőrség lezárta a helyszínt, megkezdődtek az előkészületek a holttest és a roncsok lehozatalára, a helyszínen balesetvizsgálók rögzítik a nyomokat. Nehézséget okoz, hogy a baleset helyszíne egy szakadék oldalán lévől, meredek, fákkal sűrűn benőtt hegyoldal a Keresztényhavas nevű hegytömbben, ahová helikopterrel nem lehet leszállni. A gép több darabra tört, a szárnyak, a törzs eleje és a farokrész levált. A baleset konkrét okairól egyelőre nincs információ, de a tragédia napján a környéken zivataros idő volt.

A holttest és a roncsok megtalálása óta a román közvéleményt elsősorban az foglalkoztatja, miért nem találták meg azonnal a gépet és a pilótát. Raed Arafat államtitkár, aki korábban a romániai helikopteres légimentő szolgálatot is megszervezte, emlékeztetett: már augusztusban figyelmeztetett arra, hogy a helyi viszonyok mennyire nehézzé tehetik a gép megtalálását – lehet, hogy a keresők méterekkel mennek el a roncs mellett, és nem látják meg a sűrű növényzet miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik