Nagyvilág

A demokrata elnökjelölt-aspiráns Oroszországhoz dörgölőzne

Egy új, Oroszországot és az Arab Liga tagállamait is magában foglaló nemzetközi szervezet létrehozását javasolta a globális szélsőségesség elleni harc összefogására Washingtonban Bernie Sanders vermonti szenátor, demokrata elnökjelölt-aspiráns.

“Egy olyan új szervezetet kell létrehoznunk, mint a NATO, hogy szembeszálljunk a 21. század biztonsági kihívásaival. Egy olyan szervezetet, amely az együttműködésre helyezi a hangsúlyt a felemelkedő erőszakos szélsőségesség legyőzése érdekében, és fontos, hogy kezelje a könyörtelen cselekmények kiváltó okait”, mondta az önmagát demokratikus szocialistaként jellemző politikus a Georgetowni Egyetemen.

Együtt kell működnünk a NATO-partnereinkkel, dolgoznunk kell azon, hogy a koalíciót kiterjesszük Oroszországra és együtt kell működnünk az Arab Liga tagállamaival, tette hozzá.

Symone Sanders, az elnökjelölt-aspiráns sajtótitkára megerősítette: a szenátor egy olyan “NATO 2.0” szervezet létrehozását szorgalmazza, amelybe bevonnák Oroszországot és az Arab Ligát is.

Az Egyesült Államok szövetségeseivel 1949-ben a Szovjetunió regionális hegemóniatörekvéseinek feltartóztatására alapította meg a NATO-t. Moszkva erre az azóta megszűnt Varsói Szerződés létrehozásával reagált és a közép- és kelet-európai rendszerváltozások óta erősen ellenzi a NATO keleti bővítését.

Sanders egyébként beszédében a NATO-t – helytelenül – nem Észak-atlanti, hanem Észak-amerikai Szerződés Szervezeteként emlegette.

(Daily Beast)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik