Nagyvilág

Orosz lap: a lezuhant gép utastérben helyezték el a pokolgépet

Az október végén Egyiptomban lezuhant orosz utasszállító repülőgép utasterében helyezték el a katasztrófát előidéző pokolgépet – adta hírül szerdán a Kommerszant című orosz lap meg nem nevezett forrásra hivatkozva. Az újság egy nyomozati forrásra hivatkozva azt írta, hogy a detonáció az utastér hátuljában, a repülőgép farokrészéhez közel következett be, nem pedig a rakodótérben, ahogy arról a korábbi jelentések szóltak.

Az előzetes feltételezések szerint a robbanószerkezetet az egyik ablak melletti ülés alatt helyezték el. Működésbe lépése okozta a gép vázának roncsolódását és az utastérben keletkezett hirtelen nyomásvesztést, amelynek hatása robbanásszerű – írta a Kommerszant.

A Kogalymavia légitársaság Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra közlekedő repülőgépe október 31-én, a felszállás után 23 perccel zuhant le az Egyiptomhoz tartozó Sínai-félszigeten. Fedélzetén 217 utas – köztük 17 gyermek – és 7 főnyi személyzet tartózkodott, a katasztrófát senki sem élte túl. Az áldozatok túlnyomó többsége orosz volt. A Kreml kedden közölte a honlapján, hogy terrorcselekmény okozta az utasszállító katasztrófáját. Vlagyimir Putyin orosz elnök ígéretet tett a felelősök kézre kerítésére, az orosz légierő pedig fokozta Szíriában a szélsőségesek elleni légi csapásokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik