Élő Nagyvilág

Párizsi terrortámadás – Magyarországon keresztül jöhetett az egyik elkövető

Merényletsorozat és túszejtés történt Párizs belvárosában pénteken este. Hat külön támadás is történhetett, a tizedik és tizenegyedik kerületben. Itt találhatóak a város főpályaudvarai, a Gare du Nord és a Gare de l’Est is.

  • Ma kezdődik a G20 csúcstalálkozó
  • Tovább nőtt a halálos áldozatok száma.
  • A U2 lemondta a szombati koncertjét, Orbán Viktor is részvétét fejezte ki, egy magyar túlélő pedig elmesélte a 24.hu-nak, hogyan sikerült kimenekülnie a megtámadott klubból.
  • Gyásznapot hirdetett a kormány vasárnapra.
  • Hollande szerint az Iszlám Állam követte el a robbantásokat.
  • Minden másért görgessenek lefelé, élőzzük az eseményeket.

Az előzményeket pedig itt találhatják meg. 

Megerősítették a brit határ őrizetét

A párizsi merényletsorozat óta a brit hatóságok megerősítették a határok őrizetét – közölte vasárnap a brit belügyminiszter.

Theresa May a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában elmondta: a határőrizeti szervek az eddigieknél alaposabban ellenőrzik a Nagy-Britanniába belépő teherjárműveket, és azok is “fokozott rendőri és határőri jelenlétet” tapasztalhatnak, akik a személyforgalomban lépik át a brit határt.

A belügyminiszter nem cáfolta azokat a vasárnapi sajtóértesüléseket, amelyek szerint a brit utcákon a hadsereg elit kommandós alakulata, az SAS egységei kezdtek járőrözni a párizsi merényletek után. Az erre vonatkozó kérdésre Theresa May kitérően csak annyit mondott, “vannak kipróbált módszerek” a biztonsági intézkedések “katonai támogatására”.

Meglepő, miről fog szólni a G20 csúcstalálkozó

Csak vicceltem, igazából nem meglepő.

A terrorizmus elleni összefogást szorgalmazták a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport vezetői a törökországi Antalyában vasárnap megkezdődött csúcsértekezletükön, amelyre rányomta bélyegét a péntek esti, 129 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozat.

Recep Tayyip Erdogan török államfő Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozva úgy fogalmazott, hogy “közös platform megteremtésére van szükség a terrorizmus elleni harchoz”.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a BRICS-tagországok vezetőivel találkozva azt hangoztatta, hazája nagyon is jól tudja, hogy csakis az egész nemzetközi közösség erőfeszítései révén lehet felszámolni a terrorveszélyt és megsegíteni a menekültek millióit.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke arról beszélt, hogy a Nyugat és Oroszország szorosabb együttműködésére van szükség az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harchoz.

A szerbek szerint ennyi emberből nem lehet kiszűrni a terroristákat

Majdnem félmillió ember haladt át Szerbián a migránsválság kezdete óta, és naivitás lenne azt hinni, hogy ekkora embertömegből könnyű kiszúrni a rejtőzködő bűnözőt, terroristát vagy “beteg embert” – mondta Aleksandar Vulin szerb szociális miniszter vasárnap a belgrádi Pink televízió reggeli műsorában.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy ennyi ember közül nehéz teljes bizonyossággal kideríteni, ki lehet veszélyes, de fontos az, hogy Szerbia nyilvántartásba veszi és lefényképezi az országba érkezőket, valamint ujjlenyomatot vesz tőlük. A miniszter szerint ennél többet nem lehet tenni, hiszen a legtöbben dokumentumok nélkül érkeznek, adataikat ők maguk adják meg.

Aleksandar Vulin elmondta, hogy szigorítanak a határellenőrzéseken, és a migránsok átvizsgálása is hosszabb ideig tart majd. Kiemelte ugyanakkor, hogy a párizsi merényletek nem adhatnak alapot semmilyen hisztériának, gyűlöletnek, vagy az iszlám vallást gyakorlók elleni támadásoknak.

Szerinte egy ilyen támadás a migránsválság előtt is megtörténhetett volna, hiszen “mindenhol a világon élnek beteg emberek, akik képesek arra, hogy embereket öljenek az utcán”.

A miniszter közölte, hogy jelenleg kisszámú migráns tartózkodik Szerbiában a görögországi sztrájk miatt, a macedón határ melletti Presevóban csupán százan várnak regisztrációra, míg a horvát határhoz közeli Sidnél körülbelül 600-an várják, hogy továbbmehessenek Horvátország felé.

A lengyel kormány máris a menekültkvóra ellen használja a párizsi terrortámadást

Lengyelország a menekültelosztási mechanizmusok újragondolására fog törekedni az Európai Bizottságnál, mivel azokat kezdettől fogva rosszul tervezték, a pénteki párizsi terrortámadások után pedig végképp kiderült, hogy nem megfelelőek – idézték Konrad Szymanskit, az Európai Unió ügyeiért felelős leendő lengyel minisztert vasárnap a lengyel tévécsatornák.

Szymanski a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) kabinetjének tagja lesz. Az új kormányt, amelynek összeállításával pénteken bízták meg Beata Szydlót, előzetesen már bemutatták, és hétfőn hivatalba is lép. A kabinetben a külügyi tárcát Witold Waszczykowski látja el, míg Szymanski a külügyminisztériumról leválasztott uniós feladatkört veszi át.

Szymanski szombat este a lengyel közszolgálati rádióban emlékeztetett arra, hogy a PiS kezdettől fogva bírálta az Európai Unió migrációs politikáját. “A határvédelemben, a biztonsági kérdésekben, a migrációs válság kiváltó okainak kezelésében, valamint a visszafogadásban vállalt európai szolidaritásra fektettünk hangsúlyt” – hangoztatta.

A politikus szombat reggel úgy nyilatkozott: bár jogilag továbbra is érvényes Lengyelországnak a migránsoknak befogadására vállalt kötelezettsége, a párizsi terrortámadások nyomán nincs politikai lehetőség annak teljesítésére.

Szymanski nyilatkozataival kapcsolatban Witold Waszczykowski leendő külügyminiszter szombat este a TVN24 lengyel hírtelevízióban úgy vélte, hogy “egyelőre át kell gondolni a helyzetet”, a menekültek befogadásában “feltétlenül a biztonsági szempontokat kell figyelembe venni”. A menekültstátuszért folyamodóktól nem lehet megtagadni a kérelem benyújtásának jogát, de “ha felmerül akármilyen életrajzi homály, az az illető rovására megy” – mondta.

Az európai migrációs politikáról Waszczykowski elmondta: nem doktrínák, illetve gazdasági szempontok, hanem a biztonság az elsődleges. “Nem akarunk elállni a vállalt normáktól”- jelentette ki, hozzátéve ugyanakkor, hogy tévedés volt azt gondolni, a világ ezeket tiszteletben fogja tartani.

“A világ geopolitikai játékot űz velünk” – értékelte a biztonságpolitikai szakértőnek ismert politikus Európa helyzetét.

Szymanski szombati nyilatkozatait bírálták a jobbközép liberális Polgári Platform (PO) vezető diplomatái. Grzegorz Schetyna távozó külügyminiszter a lengyel közszolgálati televíziónak elmondta: reméli, a leendő miniszter kijelentései “jobban átgondoltak lesznek”, “racionális nyilatkozatokat” fog adni. Schetyna uniós ügyekért felelős helyettese, Rafal Trzaskowski “legalábbis ügyetlennek” minősítette Szymanski szavait.
Lengyelország nevében a Polgári Platform távozó kormánya még nyáron mintegy kétezer migráns befogadását vállalta.

A PiS politikusai bírálták, hogy az uniós belügyminiszterek szeptemberi csúcstalálkozóján Lengyelország – a többi visegrádi országtól eltérően – az Európai Bizottság menekültelosztási terve mellett szavazott, ennek keretében további 4,5 ezer migráns átvállalására kötelezte el magát.

A romániai főmufti szerint a terroristák nem muszlimok

Határozottan elítélte a párizsi vérontást Murat Iusuf, a romániai muzulmánok főmuftija, aki vasárnap közzétett állásfoglalásában azt írta, az iszlám nevében vérengző terroristák nem hittestvéreik a Korán tanításait követő hívő muzulmánoknak.

“Az iszlám tiltja bármely lélek elpusztítását, vallásunk pedig ellenez mindenféle vérontást” – írta állásfoglalásában a főmufti. A vallási vezető szerint nincs olyan ügy, amely ilyen fanatizmust igazolhatna, az elkövetőknek “az iszlámtól idegen kegyetlensége” pedig azt bizonyítja, hogy a civilizált világnak nem szabad a muzulmán közösséget a terroristákkal azonosítania.

A főmufti részvétét fejezte ki a gyászoló családok és a francia nép fájdalmában, és – mint fogalmazott – a jóságos Allahhoz fohászkodva kért védelmet Románia toleráns és békeszerető népe számára.

Klaus Iohannis államfő szombaton hivatalos üzenetben fejezte ki a román nép szolidaritását a francia hatóságokkal és a francia nemzettel, Sorin Cimpeanu ideiglenes miniszterelnök Franciaország bukaresti nagykövetségén rótta le a kegyeletét a párizsi terrorakciók áldozatai előtt.

A román hatóságok, vallási közösségek, települések és politikai pártok sorában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke is közleményben fejezte ki aggodalmát és szolidaritását Franciaországgal.

“A terrorizmus nem válhat mindennapjaink részévé, visszaszorítására közös, európai megoldást kell találnunk” – fogalmazott Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

A bukaresti külügyminisztérium közlése szerint a pénteki párizsi terrortámadásoknak két román állampolgár is áldozatul esett, egy harmadik román állampolgár pedig könnyebben megsebesült.

Megtalálták az egyik autót, amit a támadásnál használtak

Párizs Montreuil elővárosában megtalálták a pénteki terrorakció során használt egyik gépkocsit, és őrizetbe vettek hat embert a már azonosított merénylő környezetéből – közölte francia rendőrség vasárnap.

A Seat gépkocsiról feltételezik, hogy a merénylők a 10. kerületben lévő Le Petit Cambodge étterem és a Le Carillon bárnál végrehajtott terrorakcióban használták.

Francois Molins ügyész még szombaton közölte, hogy a terroristák egy Seat típusú személygépkocsin érkeztek a 10. kerületbe, ahol megöltek 15 embert, 10 másikat megsebesítettek.

A Bataclan rendezvényteremben végrehajtott terrorakció egyik elkövetője, Ismail Omar Mostefai környezetéből őrizetbe vettek hat embert, köztük a 29 éves francia férfi apját és testvérét, valamint egy nőt.  A rendőrség korábban közölte, hogy a férfi rokonságának tagjainál házkutatást tartanak.

Tucatnyi ország állampolgárai haltak meg

A legfrissebb információk szerint a franciák mellett legalább három belga, egy spanyol, két román, egy brit, két tunéziai, három chilei, egy amerikai, két algériai, egy marokkói, két mexikói és valószínűleg egy svéd állampolgár is életét vesztette a támadásokban.

Hat ember őrizetben

A 29 éves francia öngyilkos merénylő, Omar Ismaïl Mostefaï családjából és ismerősi köréből hat embert vett őrizetbe a rendőrség, köztük édesapját, 34 éves bátyját és utóbbinak a feleségét – írja a Le Figaro

Öngyilkos merénylő robbantott a G20 csúcs előtt

Törökországban felrobbantotta magát egy Iszlám Államhoz köthető öngyilkos merénylő. A támadásnak halálos áldozata nincs, négy rendőr sérült meg. A robbantás a kétnapos antalyai G20 csúcstalálkozó első napján történt.

Moszkva úgy csinál, mintha egyedül ő harcolna az Iszlám Állam ellen

Moszkva arra számít, hogy a párizsi tragikus események lökést adnak az Egyesült Államoknak és más NATO-tagországoknak, hogy megváltoztassák szemléletüket a terrorizmus elleni harcban – közölte vasárnap Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.

“A párizsi események valószínűleg mégis mindent a helyükre tesznek, és némileg megváltoztatják a Washingtonban és más NATO-tagországok fővárosaiban székelő kollégáink prioritásainak sorrendjét” – fogalmazott Rjabkov a törökországi Antalyában, ahol vasárnap tart csúcsértekezletet a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport.

Magyarországon keresztül érkezhetett az egyik merénylő

Magyarországon keresztül érkezett Franciaországba annak a szír útlevélnek a tulajdonosa, amelyet a párizsi merényletek egyik helyszínén találtak – mondta a horvát RTL televízió vasárnap.

Az útlevél tulajdonosa Görögországon, Macedónián, Szerbián és Horvátországon keresztül jutott Magyarországra, ahonnan Ausztria felé távozott. A férfit a horvátországi opatovaci sátortáborban regisztrálták.

A hírt azért érdemes fenntartásokkal kezelni, főleg a két kormány viszonyát tekintve.

Bemutatjuk minden idők legmagyarabb kommentelőjét

Aki szerint nincs helye az együtt érzésnek a franciákkal, mert kenyér.

trianon

Nagyon örömteli, hogy vannak, akik ezekben a vészterhes időkben sem feledkeznek el a történelmi igazságtételről.

 

Egy leszakadt ujjról ismerték fel az egyik támadót

A Guardian azt írja, a Bataclanban talált leszakadt ujjról vett minta alapján ismerték fel Omar Mostefai-t, az egyik terroristát, aki a koncerten lövöldözött. A 29 éves férfi Párizs egyik külvárosából származik, az otthonát már átkutatták a rendőrök.

Harminc év alatt két katasztrófát élt túl

Massimiliano Natalucci olasz turista volt Párizsban, aki elment az Eagles of Death Metal koncertjére, írja a Guardian. A férfi azonnal elkezdett menekülni, amint meghallotta a lövéseket. Nem ez az első tömegkatasztrófa, amit túlélt.

Harminc évvel ezelőtt, 15 évesen ott volt az édesapjával a brüsszeli Heysel stadion összeomlásánál, amikor az 1985-ös Európa Kupa döntőjét rádőlt egy fal a Liverpool és a Juventus szurkolóira. 39 ember meghalt. Ők ketten pont el tudtak menekülni.

A belga rendőrség több embert letartóztatott

Akiknek elvileg köze lehet a párizsi támadáshoz. Egyikük pont a francia fővárosban volt az események alatt. A támadások után egy Belgiumban kölcsönzött szürke VW Polót találtak a Bataclan mellett, ez vezetett a mostani letartóztatásokhoz.

A belga rendőrség hivatalosan is nyomozást indított terrorizmussal kapcsolatban. A hírek szerint most három embert vettek őrizetbe Brüsszel Molenbeek negyedében, amit korábban már sokszor kötöttek különböző terrorcselekményekhez. A belgáknak sincs könnyű dolga, egy főre számítva innen ment el a legtöbb állampolgár harcolni az Iszlám Államhoz.

Összeült az amerikai nemzetbiztonság

A párizsi terrortámadásokra vonatkozó hírszerzési információkról és a francia hatóságokkal való együttműködésről kapott tájékoztatást szombaton Barack Obama elnök az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács washingtoni ülésén, mielőtt elutazott volna a G20 csoport törökországi csúcstalálkozójára.

A Fehér Ház közleménye szerint a tanácskozás részvevőinek nem volt tudomásuk az Egyesült Államok elleni konkrét vagy hiteles fenyegetésről, amikor áttekintették a biztonsági készültség állapotát. Leszögezték, hogy mindent el fognak követni az amerikaiak megoltalmazása érdekében. Obama arra utasította munkatársait, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket az amerikai nagykövetségek védelméért is.

Az elnök megerősítette, hogy továbbra is szoros kapcsolatban állnak majd francia partnereikkel és készek minden segítséget megadni a nyomozáshoz. A CBS televízió értesülése szerint a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) emberei hamarosan becsatlakoznak a francia nyomozásba.

Az elnök csapata a Fehér Házban folytatott eszmecsere során megállapította, hogy Washington nincs birtokában olyan információnak, amely ellentmondana annak az előzetes francia megállapításnak, miszerint a történtekért az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet a felelős.

Mark Toner, a külügyminisztérium szóvivője nyilatkozatban erősítette meg azt a sajtóértesülést, miszerint a párizsi mészárlásnak a 23 éves Nohemi Gonzalez személyében amerikai halálos áldozata is van. Gonzalez, aki a Long Beach-i Kaliforniai Állami Egyetem hallgatója, a médiához eljutott információk szerint amerikai-mexikói kettős állampolgár. Az amerikai diplomáciai tárca a nap folyamán korábban közölte, hogy több amerikai is megsérült a merényletekben.

Szombat este a washingtoni Fehér Ház mellett lévő Lafayette téren több ezren vettek részt egy Franciaországgal való szolidaritási megemlékezésen. A CNN televízió híroldala szerint amerikaiak százai ajánlották fel pénteken a közösségi portálokon, hogy otthonukba fogadják be a repterek lezárása miatt az Egyesült Államokban rekedt franciákat. Mások élelmiszert és személyszállítást ajánlottak fel.

A demokrata elnökjelölt-aspiránsok szombat esti, a CBS által közvetített vitájának részvevői néma tiszteletadással adóztak a párizsi áldozatok emlékének. Hillary Clinton volt külügyminiszter szerint gyökerestül ki kell irtani a dzsihadista radikális szervezeteket. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az IÁ legyőzése nem lehet “amerikai harc”, viszont támogatást ígért azoknak, akik (szárazföldi) támadást indítanak az IÁ ellen.

Clinton kitért annak a kérdésnek a megválaszolása elől, hogy vajon az Obama-kormány alábecsülte-e az IÁ jelentette veszélyt, és az üggyel kapcsolatos felelősséget alapvetően közel-keleti szereplőkre, Máliki volt iraki kormányfőre és Aszad szíriai elnökre hárította.

Az ugyancsak a Fehér Házra pályázó Bernie Sanders vermonti szenátor hangsúlyozta, hogy az IÁ elleni koalícióban kulcsszerepet kell játszaniuk a muszlim országoknak. Utalva egyebek között arra, hogy Clinton szenátorként az iraki beavatkozás mellett szavazott, hozzáfűzte, hogy “az invázióknak és rendszerváltozásoknak nem várt következményei voltak”.

Martin O’Malley, Maryland volt kormányzója, Clintonnak ellentmondva azt mondta, hogy az IÁ elleni küzdelem igenis amerikai harc, de azt nem vívhatja egyedül az ország.

A szíriai menekültek amerikai betelepítésével kapcsolatban Clinton és O’Malley egyaránt 65 ezer alaposan átvilágított ember befogadását szorgalmazta, Sanders szerint azonban a probléma teljes mélységében nem ismert, ezért konkrét számot nem mondott, de rámutatott, hogy az Egyesült Államoknak “erkölcsi felelőssége van Európával kapcsolatban”.

Donald Trump republikánus elnökjelölt-jelölt azt mondta, hogy “nagyon-nagyon más lett volna a helyzet”, ha az áldozatoknál fegyver lett volna. Trump szerint “esztelenség” lenne az Egyesült Államok részéről, ha a támadásokat követően szíriai migránsokat fogadna be. Mint mondta, az Egyesült Államoknak sokkal agresszívabban kellene fellépnie az Iszlám Állam ellen, mint ahogyan azt most teszi.

Hasonlóképpen erőteljesebb amerikai katonai szerepvállalást sürgetett Washingtontól több más, a republikánus hivatalos elnökjelöltségért versenybe szállt politikus is.

A merényletsorozat nyomán hallatták hangjukat az amerikai muszlim szervezetek. Nihad Awad, az Amerikai-Iszlám Kapcsolatok Tanácsának ügyvezető igazgatója szombaton elítélte a polgári lakosság ellen intézett “szörnyű és aljas támadást” és kijelentette, hogy az IÁ “nem képviseli a muszlimokat”.

Oussama Jammal, az Egyesült Államok Muszlim Szervezeteinek Tanácsának vezetője arra szólította fel az amerikai mohamedánokat, hogy gyertyafényes virrasztással emlékezzenek meg az áldozatokról. Johari Abdul-Malik imám, az Észak-Amerikai Muzulmán Szövetség részéről arra szólította fel hittársait, hogy “kettőzzék meg erőfeszítéseiket a szélsőségesekkel szembeni éberség” terén.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a francia “unokatestvéreknek” és felajánlotta Párizsnak hazája segítségét és támogatását.

A párizsi terrortámadásokat szombaton elítélte és a tettesek felelősségre vonását sürgette az ENSZ főtitkára és Biztonsági Tanácsa is.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik