Az első nyilvánvaló bűnbak egy ilyen esetnél mindig a titkosszolgálatok, amelyek képtelenek voltak megakadályozni a merényletet. Mint ahogy az a legtöbb (nem csak francia) terrorakció esetében ki szokott derülni utólag, a hatóságok az összes, vagy jó néhány elkövetőt ismertek már korábban, valamilyen módon már megfigyelték, „látókörükbe került” stb. A francia polgári hírszerzést és elhárítást a mostani sajnálatos akciók ellenére is a legjobbak között tartják számon, amelynek részben az az oka, hogy a szélsőséges iszlamisták terrorcselekményeivel már az 1990-es években megismerkedett Franciaország. Az ország jelentős számú muszlim kisebbségében egy évtized óta növekvő sikerrel toboroznak a különböző extremista szervezetek.
A titkosszolgálatokat a közvélemény mindig a kudarcaik alapján ítéli meg, nem a sikeresen felderített – és a munkájuk jellegéből általában diszkréten kezelt – terrorkísérletek alapján. Franciaországban Mohamed Merah Toulouse környéki, 2012 márciusi ámokfutása óta 17-18 terrorkísérlet volt (attól függően, hogy egy vagy két támadásnak számoljuk a 2015 januári támadást). Ezek csak azok, amelyekről a sajtó is beszámolt később. Szerintem kevesen tippelnének ekkora számra. A kísérletekből négy esetben sikerült az elkövetőknek véghez vinniük az akciót, a többi alkalommal a hatóságok időben léptek. Bár minden áldozat sok, de azért ez egy decens arány.
2015 júniusában törvényi szigorítás volt, amely révén ugyan bővültek a megfigyelési kapacitások, ám ezt (mostanáig) követte az elemzői kapacitások bővítése és a szükséges szervezeti átalakítások. A Le Monde információi szerint a francia hatóságok 11 ezer embert tartanak nyilván terrorgyanúval és a szolgálatokhoz beérkező hír és információ igényekkel egyszerűen képtelenek voltak lépést tartani a szervek. A CNN információi szerint ötezer iszlamistáról (vagy szimpatizánsról) nyitottak dossziét, de csak a töredékét tudják a hét minden napján, a nap minden órájában megfigyelni. Francois Hollande nyáron azt nyilatkozta, hogy a hatóságok hetente tárnak fel egy-egy terrorkísérletet. A politikusoknak Franciaországban sem nagyobb a szavahihetőségük, de talán ez alkalommal igazat mondott a francia elnök.
Francia kormányzati információk szerint több mint 1900 úgynevezett francia „külföldi harcost (olyan személyeket, akik a külföldi dzsihadista szervekhez való csatlakozás valamilyen fázisában vannak) tartanak számon, akik közül kb. 520-an harcolnak az Iszlám Állam oldalán, kb. 300-an úton vannak, kb. 250-en már visszatértek Franciaországba, 173-an halottak és a mintegy 700-an épp megpróbálnak eljutni a háborús zónákba.
A mostani terrortámadások miatt gyakorlatilag elsikkadt az a hír, hogy az Iszlám Állam nyugati túszainak lefejezője, a brit származású, a sajtó által csak Jihadi Johnnak elkeresztelt férfit péntek este egy amerikai drón kilőtte Rakkában, a terrorszervezet szíriai „fővárosában”. Megtalálni egy ilyen percembert, aki persze nyugati szempontból szimbolikus jelentőségre tett szert, hónapokba telhetett a brit szolgálatoknak. De képesek voltak rá, annak ellenére, hogy Jihadi John talán – tisztában rá leselkedő veszélyekkel – nem használt mobiltelefont.
Nyitott kérdések
A Franciaországban 2012 óta elkövetett terrortámadások (és Európa többi részén is) meglehetősen primitívek voltak az elkövetés módja szempontjából. Általában egy vagy két személy, késsel vagy egy Kalasnyikovval és pisztollyal felszerelkezve ölt, és mégis, mint fentebb láttuk a hatóságok az esetek többségében időben megtalálták őket.
Az elkövetett merényletek szekvencialitása azt mutatja, hogy 21.20 és 22.00 között átlag ötpercenként következett egy-egy akció. A francia-német válogatott meccsnek helyt adó Stade de France stadionnál az egyik merénylőnek jegye volt a meccsre, de miután megakadályozták a bejutását (gondolom a biztonsági őrök), felrobbantotta magát. A stadionnál – egyelőre nem világos, hogy ugyanott-e – tízpercenként megjelent és felrobbantotta magát még egy terrorista. Jól ismert fogás ez, amikor a menekülő tömegek között egy másodlagos robbantással további áldozatokat lehet előidézni. Lehet, hogy az első robbantó célja a focimeccs megzavarása volt (egy szervezetlenül menekülő több tízezres tömeg önmagában is képes pánikban halálra taposni egymást), a másik kettő pedig a stadion környékén kialakuló tömegre ment volna rá.
A Bataclan színház esetében is még több nyitott kérdés van. Egyrészt a zsidó származású tulajok már kaptak korábban fenyegetést iszlamista szélsőségesektől de van egy másik, frissebb szál is. Az utolsó meghiúsított 2015 augusztusi francia terrorkísérletnél a lefogott, Szíriában mindössze hat napot eltöltött, majd sebesülése miatt hazaküldött külföldi harcos, állítólag beszámolt arról, hogy az Iszlám Állam egyik kiképzője koncerttermeket javasolt célpontnak. Ennek is csak utólag tulajdonítunk jelentőséget.
Egyelőre nagyon kevés ismerettel rendelkezünk az elkövetőkről. Amit már tudni lehet (2015. november 15-én, vasárnap hajnali négykor), hogy legalább ketten Franciaországban született és élő személyek voltak, legalább ketten menekültként érkeztek hamis útlevéllel Görögországba, majd – horvát sajtóhírek szerint – Opatovácban (Apátiban) október 8-án regisztrálták. Az elkövetőek egy része a halottkém szerint nagyon fiatal, 15-18 év közötti volt. Az öngyilkos merénylők TATP robbanószert használtak a vizsgálatok szerint, amelyet egyrészt több meghiúsított francia merényletnél is használtak, másrészt egy belga dzsihadistához, Abdelhamid Abouadhoz köthetőek (Abouad az Iszlám Állam egyik jól ismert embere, aki Szíriában a francia és belga önkéntesekkel „foglalkozik). A támadók két autót használtak, legalább az egyiket Belgiumban bérelték, a másikat a támadás után állították meg a francia-belga határon. A belga hatóságok szombaton legalább három rajtaütést hajtottak végre a főváros melletti Molebeek-Saint-Jean-ban. Itt a januári párizsi terrortámadás után is voltak letartóztatások az Iszlám Állam egyik sejtje ellen, amikor szintén találtak TATP robbanóanyagot.
Az elkövetők külső támogatóiról még alig vannak információk. A korábbi magányos elkövetőknél azt lehetett látni, hogy alig voltak segítőik, ez a saját „műveleti biztonságuk” szempontjából létkérdés volt, hiszen minél kevesebben tudnak a terveikről, annál kisebb a lebukás esélye. A mostani estet kapcsán az egyik azonosított elkövető testvérét és apját begyűjtötték, Belgiumban pedig már letartóztattak egy férfit, aki ott volt valamelyik támadás helyszínén. Valószínű, minél több terroristát azonosítanak a hatóságok, úgy nő majd a lekapcsolt segítők száma is.
A támadás napján az elkövetők többsége innen jött, és talán az öngyilkos merénylők által használt mellényeket is innen juttatták be a francia fővárosba. Elképzelhető, hogy további elkövetőkről fog kiderülni, hogy menekültként érkeztek Európába, de csak kifejezetten egy támadás végrehajtására (2001. szeptember 11-én láttunk, amikor az elkövetők egy része Szaúd-Arábiából csak a támadás előtt érkezett meg az USA-ba). Amennyiben igazak a hírek a fiatal terroristákról, az ő toborzásuk talán szintén azt a célt szolgálta, hogy a hatóságok számára könnyebben rejtve maradjon a támadás előkészülete, mivel arra még nem volt példa Európában, hogy ilyen fiatalokat használtak volna fel a támadásra.
Stratégiát váltott az Iszlám Állam?
Hogy klasszikus vagy modern volt-e a merénylet, inkább nézőpont kérdése. Ha az al-Káida jellegzetességeit magánviselő jegyek (civil célpontok támadása, koordinált akciók, öngyilkos merénylők alkalmazása) 10-15 év alatt „klasszikussá” tudna válni, akkor mondhatnánk így. 2015 nyaráig azt láttuk a terrorszervezetnél, hogy inkább „államként” viselkedett, amely erőfeszítéseit, erőforrásait inkább a Szíria és Irak területén kikiáltott „kalifátusa” gyarapítására és megszervezésére fordította, örömmel fogadva minden további „tartomány” (Líbiában, Egyiptomban a Sínai-félsziget, stb.) csatlakozását. Az európai terrortámadások nem voltak tisztán az Iszlám Államhoz köthetőek, nem élveztek hivatalos, magasszintű jóváhagyást, elismerést, nem volt kimutatható, hogy az Iszlám Állam területéről dolgoztak volna és szerveztek volna meg, vagy finanszíroztak volna terrortámadásokat
2015 novemberében a párizsi terrortámadás előtt volt egy állítólagos bombamerénylet egy orosz utasszállítógép ellen, amelyet az Iszlám Állam helyi filiáléja vállalt magára (de egyelőre zavaros, hogy valóban ott volt-e a gépen egy poggyászként felrakott pokolgép). Egy nappal a párizsi támadás előtt Bejrútban is lecsapott az IÁ. Az első robbantás után a második öngyilkos merénylő az összegyűlő tömegre robbantotta magát (érdekes párhuzam) és volt egy harmadik merénylő is, akit sikeresen megfogtak mielőtt felrobbantotta volna magát.
Ha ezek a pontok összeköthetőek, akkor azt is hihetjük (szerintem még korán van kijelentő módot használni), hogy az Iszlám Állam aktivitása új irányt vett. Ha ez valóban így van, ha ennek a „kalifátus” vezetése részéről is nyoma lesz, ha kimutatható lesz akár a mostani terrortámadás, akár a jövőbeni akciók és kísérletek kapcsán, hogy komolyabb erőforrásokat rendel a terrorszervezet a nyugati és arab országok kemény és puha célpontjainak támadására, akkor
De azért erre a konklúzióra még várjunk, lássuk meg a mostani terrortámadás részleteit.
