Nagyvilág

Felmentették a Nagymenők című filmet megihlető, 37 évvel ezelőtti rablás egyik fő gyanúsítottját

A brooklyni bíróság felmentette azt a Vincent Asarót, akinek köze volt abban a rablásban, melynek során hatmillió dollárnyi készpénzt loptak el.

Tavaly tartóztatták le az olasz származású Vincent Asarót New Yorkban, akit azzal gyanúsítottak, hogy részese volt a világ egyik leghíresebb bűncselekményének. 1978. december 7-én hatmillió dollárnyi készpénzt és ékszert nyúltak le a Kennedy repülőtér egyik Lufthansa raktárából. A nyomozás kiderítette, hogy Asaro nem messze a reptértől, egy autóban várt a bűntény kiötlőjével, James Burke-kel.

A férfi nem volt ismeretlen a bűnözők körében, az öt nagy New York-i maffiacsalád közül az egyik legveszélyesebb, a Bonanno család capója volt. Vér is tapadt a kezéhez, bár nem sikerült rábizonyítani, de megvádolták azzal, hogy 1969-ben egy nyakörvvel megfojtotta a Lucchese család egyik informátorát, valamint kirabolt egy páncélautót.

Asaro rettentő boldog volt az ítélet hallatán. “Két évet töltöttem itt, és meghalok, hogy végre hazamehessek” – mondta a férfi, aki 2014 januárja óta volt őrizetben. Hozzátette, hogy semmi másra nem vágyik, csak egy jó tál ételre és, hogy láthassa a családját.

A bíróságnak csak egy embert sikerült megvádolnia az ügyben, egy Lufthansa alkalmazottat, aki állítólag súgott a maffiózóknak.

Asaro ügyvédjei arra alapozták védelmüket, hogy a tanúként megszólaló unokatestvér és a többi közreműködő profi hazudozók, akik fizetség vagy kegyelem ellenében hajlandóak hamis tanúvallomást tenni.

A filmrendező Martin Scorsesének annyira tetszett a sztori, hogy feldolgozta és 1990-ben meg is jelent a nagysikerű film, a Robert de Nirót is szerepeltető Nagymenők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik