Nagyvilág

A spanyoloknak elegük van az aláhulló tűzgömbökből

Szemtanúk hat-hét égi jelenségről számoltak be, de csak két rakéta alkatrészét találták meg – egyre jobban aggódnak az űrszemét miatt.

Először egy különös, fekete, méhkasszerű gömböt találtak a Murcia tartománybeli Mulában múlt héten – adta hírül a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál.

Bombaszakértőket hívtak

A hétvégén egy hasonló kisebb tárgyra bukkantak a szintén murciai Calasparrában, 30 kilométerre az előző objektumtól.

María José Gomariz, a calasparrai városháza szóvivője csütörtökön elmondta, aznap hajnalban, amikor az első dolgot megtalálták, szemtanúk állítják, hogy hat-hét “tűzgömb” hullott az égből.

Lehet, hogy csak kettő volt, de többnek tűntek, de az is lehet, hogy a többi olyan helyre esett, ahol senki sem jár

– tette hozzá.

Mindkét esetben bombaszakértőket hívtak, akik veszélytelennek ítélték a tárgyakat, amelyeket Cartagena egyik vegyi laboratóriumában vizsgáltak meg később. A murciai rendőrség szerint egy-egy rakéta tartalék üzemanyagtankjai hullhattak a Földre.

500 ezer űrhulladék kering

A harmadik eset Eldában történt kedden, a Murciával szomszédos Valencia tartományban, ahol egy földműves akadt egy hosszú, fémszerű tárgyra és rögtön hívta a rendőrséget. Alicante rendőrségén úgy vélték, űrjárműről származik a darab, de nem űrhajóról, hanem inkább műholdról.

Europress
Europress

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) adatai szerint mintegy 500 ezer darab űrhulladék kering jelenleg a Föld körül, néhány darab minden évben a bolygóra zuhan.

A probléma elhárítására tettek már lépéseket, ám a megoldás még várat magára. Nemcsak drága, de igen nehéz is lenne olyan szemétgyűjtő rendszert tervezni, amelyik rendszeresen “végigsöpri” a világűrt – válaszolt az El País spanyol napilap kérdésére a NASA munkatársa.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik