Nagyvilág

Agyonlőtték az ISIS vezetőjét, aki az orosz gép lelövésésvel hencegett

Rendőrök agyonlőtték az Iszlám Állam (IÁ) nevű iszlamista terrorcsoport egyik vezetőjét Kairóban, közölte hétfőn az egyiptomi belügyminisztérium. A Vilájat Sínáa (Sínai Tartomány) nevű csoport “egyik legveszélyesebb terroristájának tartott” Asráf Ali Ali Haszanein el-Garáblit – akinek köze volt egy francia cégnek dolgozó horvát állampolgár augusztusi lefejezéséhez -, tűzpárbajban lőtték agyon, miközben a rendőrség Kairóban megpróbálta őrizetbe venni – áll a tárca közleményében. A belügyminisztérium nem közölte, hogy pontosan mikor lőtték le a férfit.

A közlemény szerint Haszanein egyike volt a Vilájat Sínáa egyik legkeresettebb vezetőinek. Ez a csoport jelentette be a szerencsétlenség után nyolc órával, hogy “a kalifátus katonáinak sikerült leszedniük az égből” a Kogalymavia (nemzetközi nevén Metrojet) nevű orosz légitársaság Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra tartó gépét, bosszúból az Iszlám Állam szíriai állásai elleni orosz légitámadások miatt. A gép október 31-én 224 emberrel a fedélzetén zuhant le a Sínai-félszigeten, a katasztrófát senki sem élte túl.

Egyiptom egyelőre nem von le következtetéseket a folyamatban lévő nyomozásból, London és Washington szerint az utasszállító “nagy valószínűséggel” pokolgépes merénylet következtében zuhant le.

Ha a merénylettel kapcsolatos elmélet be is bizonyosodik, egyelőre semmi sem utal rá, hogy Haszaneinnek közel lett volna hozzá, az Iszlám Államhoz ugyanis Egyiptomban több csoport is tartozik, különböző vezetőkkel.

A belügyminisztérium a rendvédelmi szervek elleni több támadáson kívül azzal is gyanúsította Haszaneint, hogy köze volt a nyáron Kairó közelében elrabolt Tomislav Salopek horvát állampolgár lefejezéséhez, egy kőolajipari vállalatnál dolgozó amerikai állampolgár tavalyi meggyilkolásához és a kairói olasz konzulátus elleni júliusi támadáshoz.

A rendőrök Kairóban megtalálták Haszanein nyomát, és amikor megérkeztek, hogy őrizetbe vegyék, a férfi gépkocsin a főváros egyik északi negyedébe menekült. Észrevette a rendőröket, rájuk lőtt, és a tűzpárbajban agyonlőtték – áll a belügyi tárca közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik