Nagyvilág

Lezuhant orosz gép: Párizs komolyan veszi a merénylet lehetőségét

Nem szabad semmilyen feltételezést kizárni az egy hete történt egyiptomi légi katasztrófát illetően, de a merénylet lehetőségét nagyon komolyan kell kezelni – mondta vasárnap a Manuel Valls francia kormányfő az I-télé hírtelevíziónak és az Europe1 kereskedelmi rádiónak adott interjúban.

Korábban több nyugati kormány is azt valószínűsítette biztonsági értesülésekre hivatkozva, hogy merénylet okozta a múlt szombati tragédiát, amelynek során 224 ember vesztette életét. Egyiptom azonban szombaton nem erősítette meg, hogy bombatámadás miatt zuhant le az orosz repülőgép, annak ellenére, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet magára vállalta az állítólagos merénylet elkövetését. A franciaországi helyzetet illetően Manuel Valls megerősítette, hogy “példátlan és hatalmas méretű fenyegetettséggel” néz szembe az ország.

“Egy hálózatokkal rendelkező belső és egy külső ellenséggel állunk szemben, e hálózatok Szíriában és Irakban vannak, és a (francia) titkosszolgálatok mindennap előállítanak és letartóztatnak olyan embereket, akik veszélyt jelenthetnek” – mondta a kormányfő.

A Reuters hírügynökségnek egy, a repülő ügyét vizsgáló egyiptomi szakértő arról beszélt: a pilótafülkében rögzített hangfelvételek alapján 90 százalékban biztosan abban, hogy a repülőn robbanószerkezet lépett működésbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik