Mintegy háromszáz méterre közelített meg egy rakéta egy 189 utast szállító, landoláshoz készülő brit repülőgépet, az egyiptomi Sarm es-sejk fölött. A pilóta gyorsan reagált, amint meglátta a rakétát kitérő manővert hajtott végre. A gép biztonságban leszállt, az utasok semmit sem vettek észre – tudta meg pénteken este a Daily Mail.
A lap azt írja, hogy az incidens még augusztusban történt, de a Thomson légitársaság úgy döntött, hogy nem tájékoztatja róla a közvéleményt, még a szóban forgó gép utasainak sem árulták el, hogy másodpercekre voltak egy katasztrófától. Egy neve elhallgatását kérő forrás viszont úgy érezte, hogy az egy hete, gyanús körülmények között lezuhant orosz utasszállító tragédiája után meg kell szólalnia.
A forrás elmondta, hogy az incidens idején a másodpilóta irányította a gépet, de a kapitány is az irányítófülkében volt. Ő vette észre a feléjük tartó rakétát, és azonnal éles balfordulót rendelt el. Leszállás után a gép személyzetének felajánlották, hogy Egyiptomban maradhatnak, vagy egy teljesen kivilágítatlan géppel repülhetnek vissza Angliába.
A brit Közlekedési Minisztérium szóvivője azt nyilatkozta, hogy alaposan kivizsgálták az ügyet, és semmi jelét nem találták annak, hogy célzott támadás történt az utasszállító ellen. Arra a következtetésre jutottak, hogy a rakétát az egyiptomi hadsereg egy rutingyakorlat során lőtte ki, és fatális véletlen volt csak, hogy az megközelítette a brit gépet.