Frankfurtban az Airbus A319-essel, A320-assal, A321-essel, valamint a Boeing 737-essel kiszolgált járatok érintettek, Düsseldorfból interkontinentális járatokat is törölnek, de a pontos számot még nem közölte a légitársaság.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér járatinformációs rendszere szerint szombaton négy járat közlekedik Frankfurt és Budapest között, mindegyiket törölték, a többi járat Düsseldorfba és Münchenbe menetrend szerint közlekedik.
A Lufthansa-csoporthoz tartozó többi légitársaság (Germanwings, Eurowings, Swiss Austrian Airlines, Air Dolomiti) zavartalanul működik. A sztrájkot vasárnapig nem terjesztik ki Münchenre, mert tekintettel vannak arra, hogy Bajorországban most fejeződnek be az őszi szabadságok.
A vita a korai nyugdíjba menetel és az öregségi nyugdíj feltételeiről folyik. A Lufthansa állítólag a már alkalmazásában álló dolgozók esetében kész elfogadni a szakszervezet anyagi követeléseit, az újonnan belépőknek azonban csak alacsonyabb, a vezető frankfurti tőzsdeindex, a DAX kosarában szereplő cégekéhez hasonló – alacsonyabb nyugdíjat jelentő – feltételeket hajlandó biztosítani.