Nagyvilág

Idomított egérrel csempésztek drogot egy brazíliai börtönben

Brazília összes börtönéhez hasonlóan, a Barra da Grota is rettenetesen túlzsúfolt, falai között kaotikus állapotok uralkodnak. Kipróbált fegyőrei joggal gondolták, hogy nem lehet nekik újat mutatni, de a múlt héten még ők is megdöbbentek, amikor fény derült egy új drogcsempész módszerre – írja a The Telegraph.

Az őrök teljesen véletlenül láttak meg a folyosón egy egeret, amit drogfutárnak idomítottak be a találékony fegyencek. A kis állat a farkához kötött zsinóron húzta maga után az apró, kábítószeres zacskókat, egyik cellától a másikig.

Az őrök azonnal rendkívüli motozást tartottak, aminek végén, összesen 52 kis csomagot találtak a cellákban: 29-ben marihuána, 23-ban pedig kokain volt. Azóta a biztonsági kamerák felvételeit nézegetik, hogy kiderítsék honnan indult el az egér, vagyis ki a drogok forrása.

Az egér olcsón megúszta a csempészetet: kivitték a szabadba és elengedték.

Nem ez volt az első eset, hogy valakik állatokkal csempésztettek tiltott dolgokat a börtönökbe. Szintén Brazíliában történt 2009-ben, hogy postagalambokkal juttattak be drogokat egy börtönbe. 2012 januárjában egy a macskát kaptak el, amelyik a testére szigetelőszalagozott szerszámokkal próbált beosonni.

Oroszország egyik börtönében, 2012 augusztusában kaptak el egy heroincsempész macskát. Az állatot mindig az éppen szabaduló rabok vitték ki a táskáikban, kihasználva azt, hogy kifelé menet nem igazán látták értelmét az őrök a motozásnak. Ugyanabban az évben egy tatárföldi börtönben egy őrkutya megölt egy beosonni próbáló macskát. Kiderült: az állat nyakörve tömve volt heroinnal.

Szintén Oroszországban, 2013-ban egy macska, a testére ragasztott mobiltelefonokkal próbált bejutni egy börtönbe, Moldovában pedig egy droggal bélelt nyakörvet viselő macskát fogtak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik