Nagyvilág

Erdogan szerint egységet hoz pártja választási győzelme

Az Igazság és Fejlődés abszolút többséget szerzett, az államfő szerint ez a harcoló kurdoknak is erős üzenet.

A török szavazók az ország egysége és területi épsége mellett voksoltak – mondta hétfőre virradóra Recep Tayyip Erdogan államfő, akinek pártja a vasárnapi választáson megszerezte a szavazatok közel felét. Az iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártjának 320 képviselője lesz az 550 fős törvényhozásban, így egyedül alakíthat kormányt.

Erdogan beszélt a betiltott Kurdisztáni Munkáspártról is, mely az utóbbi időben ismét konfliktusba került a török kormánnyal. „A választások eredménye fontos üzenet a PKK számára: a leigázás és a vérontás nem egyeztethető össze a demokráciával” – jelentette ki Erdogan.

A választáson 87 százalékos volt a részvétel. A balközép ellenzéki Köztársasági Néppárt 24,5, a jobboldali Nemzeti Cselekvés Pártja közel 12, a kurdbarát Népi Demokratikus Párt 10,4 százalékot kapott. Az előrehozott választásra azért volt szükség, mert június 7-én az addig 12 éven át egyedül kormányzó Igazság és Fejlődés elvesztette abszolút többségét és nem tudott más pártokkal koalícióra lépni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik