Nagyvilág

Szlovénia még kivár a kerítéssel

A csütörtöki kormányülés után forgatókönyveket gyártottak, és éberen figyelik, mit lép Ausztria.

A szlovén kormány megvitatta azokat  az intézkedéseket, amelyek hatályba léphetnek, amennyiben a menekültválság súlyosbodik az országban – közölte Vesna Györkös Znidar szlovén belügyminiszter csütörtökön a kormányülést követően megtartott sajtótájékoztatóján.

Znidar nem tért ki arra, milyen egyéb szigorításokat vagy intézkedéseket vezethet Ljubljana, de kijelentette, hogy – mint fogalmazott –  mindenre van forgatókönyvük.

A kormány a csütörtöki ülésen minden forgatókönyvet és intézkedést áttanulmányozott, de ezeket csak akkor fogja hatályba léptetni őket, ha arra szükség lesz

“Éberen figyeljük, mi történik az osztrák oldalon” – mondta a belügyminiszter, majd hozzátette: értesüléseik szerint Ausztria nem zárja le Szlovéniával közös határát, hanem olyan intézkedéseket vezet be, amelyekkel könnyebben szavatolja országa biztonságát.

Karl Erjavec külügyminiszter a kormányülés után a sajtónak úgy nyilatkozott: a kormány “menet közben” hoz döntéseket. A fontos az, hogy Ausztria és Bajorország továbbra is fogadja a migránsokat – mondta. És amíg ez így van, a jelenlegi intézkedések elegendőek – tette hozzá.

Amennyiben Ausztria megerősíti  határvédelmét, ahhoz Szlovéniának is alkalmazkodnia kell és hasonló intézkedéseket kell bevezetnie – hangsúlyozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik