Egy 31 éves nő meghalt, és hat másik megsérült egy houstoni szupermarketben, amikor egy terepjárót vezető idős nő nagy sebességgel áttörte a bejáratot, és letarolta a pénztárakat és az ott várakozó embereket – jelentette a helyi sajtó. A rendőrség közlése szerint a 74 éves nő a mozgáskorlátozottak számára fenntartott egyik parkolóhelyről tolatott ki, amikor a jármű egyre nagyobb sebességgel kezdett el haladni és az épületben csapódott.
Szemtanúk elmondása szerint a 31 éves anyuka utolsó mozdulatával kétéves kislányát lökte el a bejárton átszáguldó autó útjából. A kislány könnyebb sérüléseket szenvedett.
A rendőrség egyelőre nem indított eljárást a terepjárót vezető nő ellen, aki együttműködött a hatóságokkal, és „nem tűnt úgy”, hogy drog vagy alkohol befolyása alatt állt volna. A rendőrök azt nem tudták megmondani, hogy mi okozta a balesetet. A helyi sajtóban megjelent hírek szerint azután döntenek esetleges vádemelésekről, amikor már meglesznek a nő vérvizsgálati eredményei.
Ugyanakkor a balesetben meghalt nő férje polgári peres eljárást indított a nő, az autó tulajdonosa, valamint a szupermarket ellen is. A bolt ellen azért, mert nem tettek meg minden tőlük telhetőt az ilyen esetek megakadályozására. Az üzlet előtt ugyan volt egy kőgolyó, aminek feladata autók megállítása lett volna, de azt a terepjáró egyszerűen félrelökte.