Nagyvilág

Ha Merkel nem állítja meg a menekülteket, a bajorok bekeményítenek

Orbán Viktor, Horst Seehofer (orbán viktor, horst seehofer)
Orbán Viktor, Horst Seehofer (orbán viktor, horst seehofer)
A bajor kormányfő besokallt, egy interjúban mindenszentekig adott határidőt Angela Merkelnek a menekülthullám megállítására. Bírálta Ausztriát is, sőt minden államot, amin átmennek a migránsok.

Horst Seehofer bajor miniszterelnök egy keddi interjúban bejelentette, hogy november 1-ig ad haladékot Angela Merkel kancellárnak és a kormánynak a “nyitott határok politikájának” befejezésére, és ha ez nem történik meg, a bajor vezetés megvizsgálja, mit tehet saját hatáskörben.

Seehofer a Passauer Neue Presse lapban nem cáfolta, hogy elképzelhetőnek tartja: a tartományi rendőrség lezárja a bajor-osztrák határt, a Bajorországba érkező menedékkérőket pedig egyeztetés nélkül átirányítják más tartományokba.

Nem, nem és nem

A határ lezárására vonatkozó kérdésre azt mondta: a migráció által érintett országok vezetőinek brüsszeli tanácskozásának az volt a célja, hogy egyes országok többé ne hárítsák át szomszédjaikra a menekültáradatot, ezt pedig azonnal tettekre kell váltani. Arra a felvetésre, hogy kijelentése nem értelmezhető nemleges válaszként a kérdésre, Seehofer azt mondta, hogy ha nemmel akart volna válaszolni, akkor úgy is tett volna.

A bajor miniszterelnök bírálta Ausztriát, amiért külön értesítés nélkül menedékkérőket szállít a bajor-osztrák határra. Ez a magatartás “megterheli a szomszédi kapcsolatokat”, és így “nem szabad egymással viselkedni”.

Elég egy telefon

Az ügyben Merkelnek kell lépnie, hiszen épp ő és Werner Faymann osztrák kancellár hozta meg a “nyitott határok politikáját” megalapozó döntést szeptember 4-én. Merkel képes arra, hogy szakítson ezzel a politikával, és ezt meg is kell tennie, mert “nem lesz vége az áradatnak, amíg az a benyomás keletkezik, hogy Németország akarja, hogy jöjjenek a menekültek” – mondta a bajor miniszterelnök.

Hozzátette, hogy annál is súlyosabb helyzet alakult ki, amivel Bajorországban eddig számoltak, a helyzet megoldásának “kulcsa pedig a kancellárnál és osztrák kollegájánál van”. Merkelnek és Faymannak szakítania kell az eddigi gyakorlattal – jelentette ki Seehofer.

Bajorország a “bevándorlás korlátozását és irányítását követeli” Berlintől. Számos tárgyalást tartanak november 1-ig, többek között Merkellel. Amennyiben a bajor törekvések addig nem vezetnek eredményre, “meg kell fontolnunk, hogy milyen cselekvési lehetőségeink vannak” – mondta a bajor kormányfő. Hozzátette, a legfontosabb az lenne, hogy Merkel telefonáljon Faymannak, hisz a határok megnyitásáról szóló döntés meghozatalához is “elég volt egy telefon”. Németországban a határőrizet a szövetségi rendőrség feladata – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik