Nagyvilág

Vád alá helyeztek egy nőt, aki azzal fenyegette a szomszédait, hogy megeszi a gyerekeiket

Letartóztatott és vád alá helyezett egy 38 éves nőt a minnesotai rendőrség. A gyanú szerint, a Champlin-ben élő Carrie Pernula névtelen fenyegetésekkel rémítette halálra a szomszédait, mert nem tetszett neki, hogy a gyerekeik folyton hangoskodnak, és az ő kocsifelhajtóján is szétszórják a játékaikat.

Carrie Pernula (fotó: Hennepin County Jail)
Carrie Pernula (fotó: Hennepin County Jail)

A fenyegetések egy névtelen levéllel kezdődtek, szeptember 27-én: „Nagyon édesnek tűnnek a gyerekek, megkóstolhatom őket?”

A család azonnal a rendőrséghez fordult. Később még több fenyegető levél érkezett a postaládájukba, amiket magazinokból kivágott betűkből illesztettek össze. Mindegyik arról szólt, hogy a feladó meg akarja enni a gyerekeket.

Pernula épp a bombabiztosnak hitt, újságkivágásos módszere miatt bukott le: a kivágott betűk alapján sikerült azonosítaniuk a tettest a nyomozóknak. Letartóztatásakor a nő beismerte, hogy ő írta a fenyegetéseket.

Pernulat nem helyezték előzetes letartóztatásba, így hétfőn már ki is engedték a börtönből. Első bírósági tárgyalása december 8-án lesz.

(via: CBS Minnesota)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik