Nagyvilág

Elszabadultak az indulatok a szlovén-horvát határon: könnygázt vetettek be

A 20 órája várakozó átázott, átfagyott menedékkérők dulakodni kezdtek a rendőrökkel, mert a megérkező buszokra minél előbb fel akartak szállni, a gyerekek is kaptak a könnygázból. Vonatjáratokat zártak le. Szerbia uniós döntést vár és nem zárja a határait.

A HRT közszolgálati televízió helyszíni jelentése szerint a muraközi határátkelőhöz hétfő hajnalban kettő óra körül érkezett mintegy 1800 menedékkérő vonattal a kelet-szlavóniai Tovarnikból. A szlovén határőrök már hétfőn reggel elkezdték lassanként átengedni elsősorban a gyerekeket és az asszonyokat a határon, de a többiekért csak délután háromkor kezdtek érkezni autóbuszok. Az utolsó buszok este nyolc óra körül jöttek, hogy elszállítsák a még ott maradt néhány száz embert.

Éjfél előtt az utolsó menekültek – miután mintegy húsz órán át várakoztak a szakadó esőben – dulakodni kezdtek a szlovén rendőrökkel, mert mielőbb fel akartak szállni a fűtött járművekre. A rendfenntartók – a tömegben lévő gyerekeket sem kímélve – könnygázt vetett be ellenük, hogy visszaállítsák a rendet.

Még többen érkeztek Szlovéniába

Mintegy hétszáz menekültre bukkant a szlovén rendőrség a horvát határhoz közeli Oresje falu közelében, Brezice járásban – jelentette hétfőn késő este az STA szlovén hírügynökség.

Ezzel gyakorlatilag módosulnak a szlovén hatóságok által korábban közölt adatok, vagyis vasárnap éjfél óta,

24 óra leforgása alatt nem ötezer, hanem 5700 menekült lépett az ország területére Horvátország felől, miközben – korábbi ljubljanai közlések szerint – az ország naponta legfeljebb 2500 bevándorló befogadására és ellátására képes.

A horvát hatóságok nem értesítették a szlovén hatóságokat arról, hogy Oresje közelében több száz menekült lépte át a zöldhatárt, így nem tudhattak az oda érkezett hétszáz emberről. Az Oresjében talált menekülteket befogadóközpontokban szállásolják el.

A hadsereg is besegít

A szlovén kormány keddre virradóra olyan törvényt kezdeményezett, amelynek értelmében a hadsereg segítséget nyújthat a rendőrségnek a határ őrzésében. A lépést megelőzően migránsok ezrei özönlötték el az országot Horvátország felől, azt követően, hogy Magyarország lezárta határát.

A törvényhozás várhatóan a nap folyamán dönt az indítványról. Miro Cerar kormányfő a szlovén közszolgálati rádióban kijelentette: “A törvényben nem rendkívüli intézkedésről van szó, hanem a határőrizet megerősítéséről”.

Vonatokat állítottak le

Az STA jelentése szerint a szlovén vasúttársaság hétfő este leállította a vonatközlekedést Maribor és az ausztriai Spielfeld között, mert a menekültek a síneken indultak el az osztrák határ felé. A pályaszakasz várhatóan kedd éjfélig zárva marad.

Vesna Pusic horvát külügyminiszter hétfő este a Nova TV hírműsorának adott interjúban arra figyelmeztetett, hogy amennyiben Németország lezárja határát a bevándorlókok előtt, ugyanezt fogja tenni Horvátország is. Szerinte dominóhatáshoz vezetne a német határzár.

Pusic azt mondta, hogy a közeli múltban – a kemény retorika ellenére – hatékony volt a horvát-magyar együttműködés menekültügyben.

Magyarország sokat segítene azzal, ha újra megnyitná a határokat, és lehetővé tenné a menedékkérőkok áthaladását, mert ez nagyon hatékonyan és jól működött

– fogalmazott Pusic.

A horvát külügyminiszter reagált azokra a szlovén vádakra, hogy Horvátország nem tartja tiszteletben az előzetesen egyeztetett, a Szlovéniába irányított menekültekre vonatkozó kvótákat. “Nem volt semmilyen megállapodás kvótákról, volt egyeztetés különféle számokról, de ezek változnak attól függően, hogyan alakul a helyzet a Horvátország területére belépők tekintetében” – mondta Pusic.

Europress
Europress

A magyar-horvát zöldhatár péntek éjféli lezárása óta a horvát kormány a horvát-szlovén határra szállítja a menekülteket, és nem irányítja többet őket a horvát-magyar határra. Korábbi közlések szerint Szlovénia 2500, Ausztria 1500 embert hajlandó fogadni naponta, míg Horvátországba az áradat lassítása óta is naponta 5-6 ezer illegális bevándorló érkezik a zöldhatáron át Szerbiából.

Szerbia uniós döntést vár

Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter szerint az Európai Uniónak minden tagállamra vonatkozóan kötelező érvényű döntést kell hoznia a migránsválság kezeléséről, mert egy összetett problémáról van szó.

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) hétfő esti beszámolója szerint a belügyi tárca vezetője kiemelte: Európán belül is bonyolódik a helyzet, hiszen Ausztria Szlovénia felé, Szlovénia pedig Horvátország felé zárná le a határát, Magyarország pedig már le is zárta a magyar-horvát zöldhatárt. Különösen bonyolult a helyzet a hideg, az eső és a hó közeledtével – közölte Nebojsa Stefanovic, ugyanakkor hozzátette, hogy Szerbia még csak nem is gondolkodik azon, hogy lezárja a saját határait, és Európától vár választ a migránsválság kezelésére.

Europress
Europress

Az RTS beszámolója szerint a Berkasovo-Bapska szerb-horvát átkelőnél hétfő estére rendeződött a helyzet. Délután Zágráb megnyitotta az átkelőt, ahol előtte csak nagyon lassan, kisebb csoportokban engedték be a bevándorlókat, így több ezren egyszerre tódultak be Horvátországba. Melita Sunjic, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) szerbiai szóvivője elmondta: a helyzet rendeződött, a horvát hatóságok most már átengedik a migránsokat az átkelőhelyen, igaz egyszerre csak egy busznyi embert, de torlódás egyelőre nem alakult ki.

Melita Sunjic reggel azt közölte, hogy Szerbiában jelenleg több mint tízezer menedékkérő tartózkodik arra várva, hogy elinduljon az Európai Unió országai felé, a Blic című szerb napilap értesülése szerint ugyanakkor Macedóniába 24 óra alatt további tízezren érkeztek, akik hamarosan már a szerb-horvát határon lehetnek. Vesna Pusic horvát külügyminiszter hétfőn kijelentette, hogy Horvátország addig tartja nyitva a határait, amíg Németország is, amennyiben ugyanis Németország lezárja a határokat, az dominóeffektust idézhet elő, és Zágráb is rákényszerülhet erre a lépésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik