Nagyvilág

Robbantott egy jemeni öngyilkos merénylő, tíz katona meghalt

Öngyilkos merényletet követett el pénteken Jemen nyugati részén az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik feltételezett tagja, a támadásban és az azt kísérő tűzharcban tíz katona vesztette életét.

Biztonsági források közölték, hogy az incidens Hodeida kikötővárosban, a hírszerzés egyik katonailag védett épületénél történt. A merénylő autójával a létesítmény hátsó kapujához hajtott, majd felrobbantotta magát, majd több társa – feltehetően az al-Kaida harcosai – gránátokkal és gépfegyverrel támadta a főbejáratot. Az összecsapásban két szélsőséges is meghalt.

Az al-Kaida mellett az utóbbi időben az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet is teret nyert Jemenben, ahol hét hónapja háborúzik egymással az Abed Rabbó Manszúr Hádi nemzetközileg elismert elnök mellett álló, Szaúd-Arábia vezette arab koalíció és az Irán támogatását élvező húszi lázadócsoport.

Tíz napja, a dél-jemeni Ádenban az Iszlám Állam 22 emberrel – köztük a koalíció részét képező Egyesült Arab Emírségek több katonájával – végzett öngyilkos merényletek sorozatában.

Helyi lakosok beszámolói szerint a koalíciós erők pénteken az ország középső részén a húszikkal szövetséges Ali Abdullah Száleh volt elnök pártjához, az Általános Népi Kongresszushoz (GPC) tartozó jemeni házelnök otthonára mértek légicsapást, és bár a politikusnak nem esett baja, a fia meghalt a támadásban.

A húszik ellenőrzése alatt álló Szanaa lakói eközben arról számoltak be, hogy az utóbbi két napban a Rijád vezette szövetség mintegy 60 légicsapást hajtott végre katonai támaszpontok, valamint Száleh családtagjainak házai ellen. Csütörtökön a fővárosban öten haltak meg a támadásokban, köztük legalább két gyermek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik