Nagyvilág

Szoftvervásárlásból nyúlhatott le kampánypénzeket a volt román kormánypárt

A Microsoft árengedményt adott az állami beszerzésekre, de ezek a pénzek üzletemberek és miniszterek zsebében kötöttek ki.

A 2009-ben kormányon lévő jobbközép Demokrata-Liberális Párt választási kampányát finanszírozhatták azokból a kenőpénzekből, melyek a Microsoft szoftvereinek megvásárlásakor folytak be – derült ki az ügy tárgyalásának kezdőnapján a román legfelsőbb bíróságon.

A korrupcióellenes ügyészség tavaly ősszel indított bűnvádi eljárást kilenc volt miniszter ellen, azzal gyanúsítva őket, hogy csúszópénzért részesítettek előnyben bizonyos cégeket az általuk vezetett minisztériumok számítástechnikai közbeszerzéseinél. Az ügyészek szerint több volt minisztériumi vezető is csúszópénzt fogadott el, hogy a piaci árnál 30-40 százalékkal drágább szoftverlicencek és akár 50 százalékkal drágább számítógépek megvásárlásáról szóló szerződéseket hagyjanak jóvá.

A licenceket közvetítő cégeken keresztül vásárolták. Dorin Cocos üzletember elmondta, hogy 2009-ben négymillió euró jutalékot kapott a szoftverlicencek megújításából, amit a párt kampányköltségeire fordított. Gabriel Sandu korábbi távközlési miniszter is arról beszélt, hogy négymillió eurós jutalékot irányított a pártkasszába. „Belementem, hogy segítsem a Microsoft-ügyletet, mert pénzt kellett szereznem a pártnak” – mondta.

Az állami beszerzésekre a Microsoft 15-20 százalék árengedményt adott, de az üzletben részt vevő cégek vezetői ezeket az összegeket jutalék gyanánt zsebre tették, illetve a politikai döntéshozók megvesztegetésére fordították.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik