Külföld

Bécsi választás: fej fej mellett a szélsőjobb és a szocdemek

24.hu
24.hu

2015. 10. 11. 18:41

A nap egyik legfontosabb európai választása megmutathatja, mennyire tört előre az osztrák szélsőjobb.
Korábban a témában:

Szoros küzdelem alakult ki a vasárnapi bécsi tartományi választásokon az eddigi polgármestert adó Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) között. Legalábbis erről tanúskodnak az osztrák közszolgálati televízióban (ORF) az urnazárás után közölt első becslések.

A SORA közvélemény-kutató a választások előtt készült felméréseken, valamint a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló becslése szerint az SPÖ 34,5-37,5 százalék közötti eredményre számíthat, míg az FPÖ 33-36 százalékra. A szavazás vasárnap reggel 7 órakor kezdődött és 17 órakor ért véget – írja az MTI.

Frissítés: a szocdemek nyerhetnek

Az SPÖ javára dőlhet el a választás a SORA intézet vasárnap kora esti becslése szerint. Az intézet szerint az SPÖ 39,5, az FPÖ pedig 30,9 százalékot érhet el. Ezek szerint az SPÖ 4,9 százalékot rontana, míg az FPÖ 5,1 százalékot javítana a 2010-es eredményeihez képest, a Szabadságpárt soha nem látott támogatottságot szerezne Bécsben. A Zöldeknek a Sora 11,6 százalékot jósol. E becslés szerint a jelenlegi szociáldemokrata és zöldpárti városvezetés folytathatná munkáját.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.