Nagyvilág

Börtönre ítélték a román exminisztert

Olyan ütemben pörög a romániai korrupcióellenes kampány, hogy csak kapkodjuk a fejünket. A rövid életű Ungureanu-kormány volt minisztere ellen született most nem jogerős ítélet.

Négy év letöltendő börtönre ítélték első fokon Romániában Stelian Fuia volt mezőgazdasági minisztert, akit hivatali visszaéléssel vádolnak.

A miniszter közölte, hogy ártatlannak vallja magát, és fellebbezni fog a bukaresti ítélőtábla szerdai ítélete ellen. A minisztert azzal vádolják, hogy 2005 és 2007 között a funduleai Gyógynövény-kutatóközpont igazgatójaként elmulasztotta megtenni hivatali kötelességét, és ezért árverezhetővé vált az intézet több épülete, így anyagi haszonhoz jutott a miniszter sógorának cége.

A román államot 1,6 millió lejjel (több mint 358 ezer euróval) károsították meg. Fuia a Mihai Razvan Ungureanu vezette rövid életű, jobbközép kormánynak volt tagja 2012 elején. Ellene tavaly májusban emeltek vádat.

A vádirat szerint Fuia elmulasztotta felmutatni egy perben azokat az iratokat, amik igazolták volna, hogy a kutatóközpontnak egy régi adósság miatt elárverezésre javasolt épületei az állam tulajdonában vannak. Ezzel megállítható lett volna az elárverezésük, de az ügyészek szerint Fuia ezt nem tette meg.

A miniszter testvérének férje az Agrochemicals Romania cég társtulajdonosa, és az árverezés nyomán a sógor 174 631 lej (csaknem 40 ezer euró) jogtalan anyagi haszonban részesült. Egy másik ember pedig törvénytelenül került az 1,6 millió lej értékű ingatlanok birtokába. Fuia 2012-ig a Traian Basescu volt román elnök egykori pártja, a Demokrata Liberális Párt (PDL) tagja volt, amiből 2012 közepén lépett ki.

Közben a vizesek is sunnyogtak

A bukaresti ivóvíz-szolgáltatást biztosító, francia tőkével működő Apa Nova Rt.-t is elérte a korrupcióellenes harc. A Korrupcióellenes Ügyészség kezdeményezésére bírósági felügyelet alá helyezték a társaság francia állampolgárságú volt igazgatóját. Nem hagyhatja el Romániát, nem veheti fel a kapcsolatot volt beosztottaival, és rendszeresen jelentkeznie kell egy rendőrőrsön.

Az ügyészség szeptember vége óta vizsgálja a vízszolgáltatót. A gyanú szerint a társaság a teljes önkormányzati testület lefizetésével érte el, hogy gyakran emelhessen árat, és volt hírszerzők bevonásával saját titkosszolgálatot működtetett, hogy megakadályozza a tiltott ügyletekről szóló információk kiszivárgását.

A bukaresti önkormányzati testület 2000-ben adta koncesszióba 25 évre az Apa Novának a bukaresti vízszolgáltatást. A főváros monopolhelyzetben levő vízszolgáltatója az elmúlt 12 évben 28-szor emelte a szolgáltatás árát, ami ma az eredeti ár több mint hatszorosa. Bukarestben jelenleg 5,75 lejbe (402 forint) kerül egy köbméter víz. Az önkormányzati tulajdonban levő kolozsvári vízszolgáltató 2,63 lejes (184 forint) köbméterenkénti áron adja az ivóvizet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik