Nagyvilág

Újabb milliók menekülhetnek el Szíriából az oroszok miatt

Putyin beavatkozása Bassár el-Aszad hatalomban maradását segítheti elő, ami Törökország szerint ismét tömegek elmeneküléséhez vezethet a háború sújtotta országból.

Újabb milliók menekülhetnek el Szíriából a háborús helyzet fokozódása miatt – figyelmeztette Törökország az Európai Uniót. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke azt mondta: az orosz és iráni beavatkozás esélyessé teszi Bassár el-Aszad elnök győzelmét. Törökország számításai szerint azonban ez azt is jelenti, hogy még hárommillióan hagyják majd el Aleppo környékét – áll a BBC tudósításában.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet közölte, hogy eddig nincs jele annak, hogy többen menekülnének el Szíriából, de a helyszínen kísérik figyelemmel a helyzetet.

Donald Tusk az Európai Parlament előtt kedden azt mondta: a régióban bárkivel tárgyalt, államelnököktől a menekültekig, mind arra figyelmeztették, hogy Aszad győzelme egy következő menekülthullámhoz vezethet, amit Erdogan török államfő is megerősített számára.

Oroszország a múlt héten kezdett légicsapásokat Szíriában, azt állítva, hogy az Iszlám Állam állásait támadja az Aszad-rezsim kérésére. Ugyanakkor a nyugati erők szerint mérsékelt lázadókra is lőnek az orosz gépek, a támadásoknak pedig civil áldozatai is vannak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik