Nagyvilág

Lefejeztek egy négyéves kisfiút Indiában

A gyerek az óvodából ment éppen hazafelé egy dél-indiai kis faluba, amikor egy 35 éves férfi, Tirumala Rao elrabolta. Aztán pedig rituálisan meggyilkolta, egészen pontosan lefejezte a gyermeket, a hindu Káli istennőnek bemutatott áldozatként – írja az Independent.

Viszonzásként isteni erőt várt a hindu mitológia egyik legfontosabb istennőjétől. Káli ugyanis Siva felesége, az átalakulás, azaz a halál és az újjászületés istennője – a hinduk szerint az élet és a halál elválaszthatatlan egységet alkot, bármilyen új csak valaminek a pusztulása árán jöhet létre a világban.

A rendőrség a gyerek holtteste m,ellett találta meg a gyilkost. Úgy gondolják, a lefejezés előtt megfojtotta a kicsit, legalábbis erről árulkodik a mellette talált kötél.

A helyiek sem hagyták annyiban a dolgot, a Raót egy oszlophoz kötözték, leöntötték benzinnel, és felgyújtották. Életét a közösség vénei mentették meg, ők hívták a rendőrséget is. A feltételezett elkövetőt jelenleg kórházban ápolják, teste 40 százalékán szenvedett égési sérüléseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik