Nagyvilág

Oregoni gyilkos: ebben a másodpercben találkozol Istennel

Egyre több részlet derül ki az Oregonban kilenc embert lemészároló Chris Harper Mercerről.

A 26 éves brit származású Chris Harper Mercer egy ismerkedési oldalnak adott leírása szerint konzervatív republikánus, nem vallásos és a szüleivel él. A The Daily Beast című online magazin úgy értesült, hogy Harper Mercer internetes bejegyzéseiben megvetését fejezte ki az intézményes vallással szemben és az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) terrorszervezet szimpatizánsának mutatkozott.

Myspace
Myspace

A vallásos motivációt egy szamtanú állításai is alátámaszthatják: egy 18 éves diáklány, Kortney Moore a Roseburg News-Review című helyi lapnak elmondta, hogy a támadó belőtt a tanterembe, majd padlóra fektetett mindenkit. Ezután felszólította az embereket, hogy álljanak fel, és mondják meg, milyen vallásúak.

A Daily Mail szerint egy kereszténynél azt mondta:

Jó, ebben a másodpercben találkoztok Istennel”.

MTI / AP/Michael Sullivan / The News-Review
MTI / AP/Michael Sullivan / The News-Review

A The New York Times egy forrása szerint a férfi nagyon mérges embernek tűnt, aki tele van gyűlölettel.

A megtalált profilján arról is írt, hogy mennyire nagyra tartja Vester Flanagant, a roanoke-i lövöldözőt, aki élő adásban ölt meg egy operatőrt és egy riportert:

Úgy tűnik, minél több embert öl meg valaki, annál inkább reflektorfénybe kerül”

– írta Harper Mercer.

Időközben megszólalt az ámokfutó édesapja is, aki éppúgy megdöbbent fia tettén, “mint bárki más”. 

Mint azt megírtuk a férfi csütörtökön több embert megölt, illetve megsebesített az Oregon állambeli Roseburgben az Umpqua Városi Főiskolán mielőtt vele is végeztek volna a rendőrök. A fegyveres támadás áldozatainak számát kezdetben 15-re tették, az állami főügyész később is 13 halálos áldozatról beszélt, a helyi seriff legfrissebb nyilatkozatában ugyanakkor hét sebesültet és tíz halottat említett. Egyes jelentések szerint kilenc áldozatról van szó, a tizedik a támadó, aki tűzharcba keveredett a rendőrökkel, és életét vesztette.

Barack Obama rendkívüli televíziós beszédet mondott.

Az amerikai elnök szerint a fegyveres támadások rutinszerűvé váltak az Egyesült Államokban és Amerika belefásult a tömeges fegyveres gyilkosságokba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik