Nagyvilág

Edward Snowdent is jelölték az EP emberi jogi díjára

A gondolat- és véleményszabadságért küzdőket tüntetik ki a Szaharov-díjjal.

Bemutatták az Európai Parlament Szaharov-díjának hat idei jelöltjét. A kitüntetéssel a gondolat- és véleményszabadságért folytatott küzdelmet ismerik el. A Szaharov-díjat 1988-ban alapították, az Európai Parlament ítéli oda minden évben – írja az Eurológus.

Tavaly az elismerést Denis Mukwege kongói orvos kapta, aki a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló háború során nemi erőszak áldozataivá vált kongói nők és lányok tízezrein segít.

A Szabadság és Demokrácia Európája képviselőcsoport idén Edna Adan Ismailt jelölte. Ő egy szomáli nőgyógyászati klinika alapítója, korábbi miniszter, aki a női nemi szervek megcsonkításának hagyománya ellen küzd.

A szocialista, konzervatív-reformer és zöldpárti frakció Raif Badawi szaúdi bloggert jelölte, akit tíz év börtönre, ezer korbácsütésre és pénzbüntetésre ítéltek, mert blogot indított a vallás szerepének megvitatására, amit a hatalom az iszlám megsértéseként ítélt meg.

A néppárti frakció a venezuelai Demokratikus Egység Kerekasztalt jelölte. Ezt a koalíciót 2008-ban hozták létre, hogy összefogják Hugo Chávez venezuelai elnök ellenzékét és a politikai bebörtönzötteket.

A liberális frakció jelöltje Borisz Nyemcov néhai orosz ellenzéki politikus, akit februárban gyilkoltak meg Moszkvában.

A konzervatív-reformer frakció Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanőt jelölte, akit tavaly júniusban fogtak el szakadár területen és törvénytelenül elhurcolták Oroszországba, ahol azóta is fogva tartják.

Az Európai Baloldalnak három „közérdekű bejelentőt” javasolt: egyikük Edward Snowden, aki az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségnél dolgozott és a szervezet által végzett tömeges adatgyűjtésről szivárogtatott információkat újságíróknak. A másik jelöltjük Antoine Deltour, aki a PriceWaterhouseCoopers könyvvizsgálója volt és feltárta, hogy milyen egyedi adókedvezményeket biztosított Luxemburg a nagyvállalatoknak. A harmadik Stéphanie Gibaud, az UBS bank francia leányvállalatának volt munkatársa, aki a pénzintézetnél zajló adóelkerülést és pénzmosást leplezte le.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik