Nagyvilág

Több mint nyolcszáz terroristagyanús lakost figyelnek Belgiumban

A belga hatóságok szerint a 828 "iszlamistagyanús" ember feltehetően részt vett, részt vesz vagy részt akarnak venni a muszlimok "szent háborújában".

Az RTL belga televízió híradása szerint a hírszerzés 270 olyan belga lakost azonosított, aki Szíriában vagy Irakban harcol, további 15 ember úton van a térségbe, 129-en pedig már hazatértek onnan. A hatóságok 62 ember kiutazását akadályozták meg. A Koen Geens igazságügyi és Jan Jambon belügyminiszter által köröztetett dokumentum szerint feltehetően 352 belga lakos akar a válságövezetbe utazni. a dzsihádban.

Az RTL szerint a minisztérium utasította a hírszerző szolgálatokat, hogy gyűjtsenek információkat a dokumentum által “külföldi terrorista harcosoknak” nevezett emberekről.

Egy brüsszeli külváros polgármestere közölte az RTL-lel: aggasztja, hogy az önkormányzati alkalmazottakat arra kérik, legyenek a titkosszolgálat informátorai.

A La Libre Belgique című napilap azt írta, hogy az elmúlt három évben az európai uniós országok közül a lakosságszámhoz viszonyítva Belgiumból utaztak a legtöbben Szíriába vagy Irakba harcolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik