Nagyvilág

Már a törökök sem zárkóznak el teljesen Aszadtól

A szír elnöknek lehet szerepe a béke megteremtésében, de nem elképzelhető, hogy a jövőben is ő vezesse az országot – mondta Erdogan.

Bassár el-Aszad szíriai elnöknek lehet szerepe a béke megteremtésében Szíriában – mondta Recep Tayyip Erdogan török államfő pénteken. Ezt a lehetőséget Törökország eddig teljesen kizárta, de Erdogan most is gyorsan hozzátette: senki nem tart elképzelhetőnek olyan jövőt, melyben Aszad vezeti Szíriát.

Korábban több nyugati vezető is tett olyan kijelentéseket, melyekből úgy tűnik, lassan engednek abból a követelésből, hogy a szíriai elnöknek haladéktalanul és feltétlenül távoznia kell. Merkel még csütörtökön beszélt arról, hogy a szíriai béke megteremtésére tett erőfeszítésekbe be kellene vonni Aszadot és a brit külügyminiszter is felvázolt egy olyan verziót, amelyben Aszad egy átmeneti kormány része lehetne.

Philip Hammond arról is beszélt, hogy Oroszországnak erkölcsi felelőssége lesz a rezsim által elkövetett bűnökben azzal, hogy támogatja a szíriai kormányt, de jelezte, hogy készek párbeszédet folytatni Oroszországgal, hogy vessék latba befolyásukat a válság megoldásában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik