Külföld
Brüsszel, 2015. szeptember 23.
Orbán Viktor miniszterelnök (k) az EU-tagországok állam- és kormányfõinek a migránsválság ügyében összehívott rendkívüli csúcstalálkozójára érkezik Brüsszelben 2015. szeptember 23-án. (MTI/EPA/Laurent Dubrule)

Orbán jóllakhatott és pár javaslata is átmehet

Molnár Zoltán
Kerner Zsolt
Molnár ZoltánKerner Zsolt

2015. 09. 23. 17:50

Nincs túl nagy egyetértés az uniós állam- és kormányfők között a menekültkérdés kezelésében, mindenesetre Donald Tusk vezérletével szerdán összegyűltek Brüsszelben. Vér, verejték és vita várható, kövesse velünk élőben a történelmi csúcsot!
Korábban a témában:

22:53 – Lesz luxemburgi konferencia

Az Index Eurologus blogja azt írja, a megállapodás körvonalazódik, fontos eleme lesz a segítségnyújtás a szír menekülteket ellátó Libanonnak, Jordániának és Törökországnak, valamint a nyugat-balkáni országok megsegítése. Az ő részvételükkel október 8-ra össze is verbuváltak egy konferenciát Luxembourgba, holott Szijjártó Péter magyar külügyminiszter minden követ megmozgatott, hogy a tanácskozás Budapesten legyen. Fontos még, hogy egymilliárd euróval megtámogatja az EU a menekültügyi főbiztosságot és más segélyszervezeteket, amik Szíria környékén dolgoznak.

Élő közvetítésünket mára lezárjuk, köszönjük figyelmüket. Legkésőbb holnap hajnalban jelentkezünk a fejleményekkel!

21:44 – Túl a vacsin

A vacsorán már túlvannak az állam- és kormányfők – derült ki az M1 híreiből. Úgy tűnik most, nem reménytelen, hogy Orbán pár javaslata valóra válhat, pl. a nemzetközi határőrizetben. Törökország kivételével megkaphatnák az EU-tagjelöltek a biztonságos ország státuszt. Arról is szó lehet, hogyan lehetne eredményesen visszatoloncolni az elutasított menedékkérőket – mondta a csatorna brüsszeli tudósítója.

21:39 – Spöttle: sok a terrorista köztük

A migránsáradatban nehéz kiszűrni a szélsőségeseket, ezért nagy a veszély – jelentette ki Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő az M1-en. A szakértő szerint a német sajtóban a terrorveszélyről “nagyon szűrik a híreket”, és úgy tűnik, a politikusok nem tudják kezelni a helyzetet. Angela Merkel német kancellár például arról beszélt, hogy a migránsok között “nincsenek terroristák”, és megígérte, “senkinek nem fog bántódása esni”. Szerinte egyre többen vélik úgy, “Angela Merkel egy másik realitásba került”. A szakértő kitért arra is, amikor egy iraki férfi nyakon szúrt egy rendőrnőt, arról is csak egy rövid, háromsoros hír jelent meg a német sajtóban.

21:32 – Szíriában kell biztonsági zónákat létrehozni

Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök az EU-csúcson ismerteti a török kormányfő javaslatát, miszerint a tömeges menekültáradat megelőzéséért biztonsági zónát kellene létrehozni Szíria északi részén. “A török miniszterelnökkel egy szíriai biztonsági zóna ötletén gondolkodunk, hogy az emberek a születési helyük közelében maradjanak és ott kapjanak segítséget” – közölte Boriszov a BNT bolgár televíziónak a csúcs előtt adott interjújában.

Elmondta, hogy levelet kapott Ahmet Davutoglu török kormányfőtől, aminek tartalmáról tájékoztatja a tanácskozás résztvevőit. A javaslat szerint a zónában egy munkacsoport foglalkozna a lakhatás, az ellátás és az oktatás biztosításával az EU és az Egyesült Államok támogatásával. Boriszov szerint ha nem alakítanak ki biztonsági zónát Szíriában, akkor akár további hétmillió szír állampolgár is útnak indulhat Európa felé, és ez “mélyítené a humanitárius válságot és még kézzelfoghatóbb politikai következményekkel járna”.

21:12 – Érik egy junckeri csicskalángos

Vita Francois Hollande-dal.

Brüsszel, 2015. szeptember 23.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke (b) és Francois Hollande francia elnök beszélget az uniós tagállamok állam- és kormányfõinek a migránsválság ügyében összehívott rendkívüli csúcstalálkozóján Brüsszelben 2015. szeptember 23-án. (MTI/EPA/Olivier Hoslet)
Brüsszel, 2015. szeptember 23.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke (b) és Francois Hollande francia elnök beszélget az uniós tagállamok állam- és kormányfõinek a migránsválság ügyében összehívott rendkívüli csúcstalálkozóján Brüsszelben 2015. szeptember 23-án. (MTI/EPA/Olivier Hoslet)

20:55 – Németország ellenőrizni akarja határait

Németország azt kérte az Európai Bizottságtól, hogy hagyja jóvá a határán másfél hete ideiglenesen visszaállított ellenőrzések 20 nappal való meghosszabbítását – közölte egy bizottsági szóvivő szerdán. Szeptember 13-án, vasárnap jelentették be, hogy átmenetileg visszaállítják a határellenőrzést az osztrák és a cseh határon, miután a megelőző napokban több tízezer, zömmel közel-keleti migráns érkezett az országba.

A schengeni övezetre vonatkozó uniós szabályok szerint különleges esetben lehetőség van a határellenőrzés visszaállítására a belső határokon, de ennek jóváhagyását az Európai Bizottságtól kell kérni. A schengeni szabályok legfeljebb két hónapra teszik lehetővé az intézkedést, ha az érintett ország közrendjét vagy biztonságát súlyos veszély fenyegeti. A Reuters szerint az Európai Bizottság várhatóan jóvá fogja hagyni Németország kérését.

20:31 – Nem engedik be a kamionokat

A horvát-szerb határon még mindig patthelyzet van. Ugyan részben megnyitották a fő átkelőt, de a kamionokat nem engedik be az országba. A horvát fél azt követeli, a szerbek a magyar határ felé irányítsák a menekülteket, ne feléjük, és akkor átengedik a tranzitforgalmat Bajakovónál.

20:19 – Kissé radikális értelmezés a Czechballon

Nemzeti színű és érzelmű golyók vitáznak Európa dolgairól a Czechball nevű méltán népszerű Facebook-oldalon. Ezúttal megkapták a magukét a kelet-európai EU-tagok, de még inkább a németek.

20:00 – Bosznia berezelt

Elképzelhető, hogy a migránsok az eddigi útvonalakat módosítva Bosznia-Hercegovinán keresztül próbálnak meg Nyugat-Európába jutni – jelentette ki Igor Crnadak boszniai külügyminiszter szerdán Macedóniában. A migránsok valószínűleg két útvonalból választanak. Az első Szerbia felől Bijeljina és Zvornik városokon keresztül vezet, a másik pedig Albánia felől visz Montenegrón és Bosznián át.

Crnadak kijelentette, országa szerint “a határ lezárása nem megoldás, épp ellenkezőleg, az megnehezíti a megoldást”. Görögország felől idén több mint 160 ezer menekült haladt át a fontos tranzitországnak számító Macedónián. A migránsok innen Szerbiába, majd Magyarországra, végül pedig Észak- vagy Nyugat-Európába mennek.

19:55 – Így látja a szír helyzetet Angelina Jolie

Miközben a nagyok Brüsszelben tépik egymást, Szíriában tombol a polgárháború, részben az Iszlám Állam terrorszervezet révén. De valóban muzulmánok-e ők? A kérdést Angelina Jolie amerikai színművésznő válaszolta meg a Facebookján.

19:52 – Schulz: az adófizetők pénze kell

Az EP-elnök Martin Schulz azt mondta, sokkal több pénzre van szükség az egyes nemzetek költségvetéséből a menekültválság kezelésére. Érdekes módon ez valamelyest rezonál az orbáni hat pontra is: a magyar kormányfő egyik javaslata volt, hogy a tagállamok az EU-s befizetéseket 1 százalékkal növeljék meg a migránskrízis miatt.

19:37 – Hollande megfenyegette a közép-európaiakat

“Azoknak, akik nem osztják a mi értékeinket, azoknak, akik egyáltalán nem akarják tiszteletben tartani ezeket az alapelveket, el kell kezdeniük feltenni a kérdést maguknak, van-e keresnivalójuk az Európai Unióban” – szólt oda keményen a szlovákoknak és cseheknek, de voltaképp az összes, kvótarendszert elutasító közép-kelet-európai országnak Francois Hollande francia elnök még a megbeszélés előtt a BBC szerint. (Jelenleg amúgy épp Martin Schulz európai parlamenti elnök tart sajtótájékoztatót.)

19:18 – “Sorry, sorry, menjünk, menjünk!”

Még egyszer utoljára visszatérve Orbán brüsszeli belépőjéhez, érdemes kétszer is megnézni az alábbi videót. Először azért, amit a magyar kormányfő mond a schengeni szabályokhoz való betű szerinti ragaszkodásról, másodszor pedig a kormányfő sajtófőnöke miatt, aki magyar és angol szavakat keverve próbálja a még nyilatkozni akaró Orbánt odébb lökdösni és a médiahiénákat lerázni. Heroikus küzdelem ez.

19:15 – Térkép a hazai migrációs válságról

Mi is készítettünk egy frissülő térképet, ahol a hazai menekültkrízis eddigi legfontosabb helyszíneit gyűjtöttük össze.

19:03 – Merkel: a menekülttáborban uralkodó éhezést kell felszámolni

Angela Merkel német kancellár a csúcsra tartva azt mondta, hogy az EU-nak egyebek mellett “a menekülttáborokban uralkodó éhezést” is kezelnie kell. “Németország szerepet fog vállalni” ebben – tette hozzá.

Merkel – talán önkritikát gyakorolva? – azt is elmondta, most jó jelzéseket kell küldeni. Hozzátette, segíteni kell Török- és Görögországot a menekülthullámmal való küzdelemben. Beszélt a szükséges programokról, de már a határellenőrzés fontosságát is említette. szerinte először a szír határ mellett kell rendet tenni, aztán a beérkezett menekültek elosztásáról beszélni.

18:58 – Brutál összeg  a menekültügyi világszervezetnek

Az EU további 1 milliárd eurót tervez felajánlani a menekültválság kezelésével foglalkozó ENSZ-szervezeknek a csúcsra készült tervezet alapján – jelentette az AFP. A tagállamok vezetői az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának, a Világélelmezési Programnak (WFP) és más szerveknek ajánlanák fel a “legalább további egymilliárd eurós” összeget, “reagálva a térségbeli menekültek sürgős szükségleteire”.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke meghívójában azt írta az uniós állam- és kormányfőknek, hogy a kérdés megoldása “nem várhat”, és sürgette a tagokat, hogy tegyenek újabb felajánlásokat. “A Világélelmezési Programnak pénzre van szüksége, hogy Szíriában és a térségben el tudjon látni 11 millió embert. A WFP már így is jelentősen csökkentette a menekülteknek nyújtott támogatását” – írta Tusk az MTI szerint

18:48 – Orbán elemében, a terv a zsebében

A magyar fél tehát a háborús övezetek környékén tartaná a menekülteket és óriási EU-s alapot hozna létre ennek elősegítésére (a terv előnyéről korábban itt írtunk). Orbán kitart a határőrizet mellett is, de a kvótákból nem kér Magyarország. Ebbe Brüsszel is beletörődött, sőt átvennének tőlünk egy csomó menekültet. Az EU-csúcs előzetesét itt olvashatja.

18:42 – Ez gyodálatos! – szoktuk mondani

Épül a második gyodavagon, azaz gyorstelepítésű drótakadályokkal karácsonyfaszerűen teletűzdelt vasúti teherkocsi, mely a határ eltorlaszolására szolgál vasúti határátkelőpontokon. Orbán tehát nem a levegőbe beszélt Brüsszelben, tényleg készen állunk a határ védelmére.

Fotó: MTI

18:35 – Mindeközben Magyarországon I.

Megváltozott a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) munkamódszere és munkastílusa az elmúlt fél évben, ugyanis az intézményben ez év márciusától új vezetés lépett hivatalba – mondta Gyuricza Csaba, az MVH elnöke szerdán Budapesten az MTI szerint. Ez jó hír, bár se a migrációs helyzetet, se az EU-csúcsot nem befolyásolja.

18:23 – Egy térkép a főbb migrációs útvonalakról

Forrása az Európai Parlament Twittere.

Kép: European Parliament Twitter

18:18 – Alekszisz Cipraszt újraválasztották, ezért megszólalt

Miközben fél Európa, főleg a keleti fele azzal vádolja a görögöket, hogy tesznek Schengenre, nem védik meg az EU külső határait, Ciprasz viszont így szólott:

Egy egyesült Európa elsődlegesen minden megosztásán alapul: a felelősség megosztásán, a teher megosztásán, a közös jövőnk megosztásán.

18:13 – Annyira súlyos a helyzet, hogy…

…még Martin Schulz az Európai Parlament feje is fel fog szólalni. Ő maga jelentette be a Twitterén, lesz itt harakiri.

17:57 – Hangzatos brit ígéretek

David Cameron is nagyokat nyelt, nagyokat ígért. Azt állítja, a britek az USA kivételével több pénzt nyomtak eddig Szíriába, mint bárki más. Ezt az összeget 100 millió fonttal megfejelik most.

17:54 – Békülékeny gesztus

Nem, nem, nekünk együtt kell működnünk a németekkel, a németek bonyolult helyzetben vannak. Ezt meg kell értenünk – nyilatkozta egy kérdésre Orbán. Azzal szembesítették, hogy beszólogatott a németeknek az utóbbi hetekben, és most hűvös a viszonyunk.

17:50 – A görög határt kell lezárni

A szerdai uniós csúcs legfontosabb kérdése a görög határok megvédése, és azt kellene elérni, hogy ha erre Athén nem képes, akkor közösen Európa tehesse meg – jelentette ki Orbán. Elmondta, hogy ha ez nem sikerül, akkor ahhoz kell támogatást szereznie, hogy Magyarország érvényt szerezhessen a Schengeni Egyezménynek, miután a határzár elkészültével Magyarország a horvát zöldhatárt is lezárja.

17:40 – Orbánt elkapták a firkászok

Magyarország nem akarja légmenetesen lezárni a határait, a schengeni szabályok érvényben vannak – mondta újságíróknak a csúcstalálkozóra érkező Orbán Viktor. Miközben nyilatkozott, Havasi Bertalan minden szupererejét bevetette, hogy az újságírók sorban kérdezzenek, de ők tettek a jótanácsra.

17:30 – Na ez tényleg élő!

Itt követheti élőben a tanácskozás fejleményeit.

17:20 – Tusk egészen kemény

A szerdai uniós csúcson az a legsürgősebb kérdés, hogy a tagállamok miként nyerhetik vissza az ellenőrzést az EU külső határai fölött – jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. Rövidtávú intézkedésekre is javaslatot tesz majd az uniós állam-, illetve kormányfőknek. Szerinte több segítséget kell nyújtani a közel-keleti térségben lévő menekülteknek az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságán és a Világélelmezési Programon keresztül, nagyobb támogatásra van szüksége Törökországnak, Libanonnak, Jordániának és a térség többi államának, valamint az unión belül a frontállamoknak is. Tusk szerint azonnal meg kell erősíteni az unió külső határainak ellenőrzését.

“Ezek az intézkedések nem vetnek véget a válságnak, ezzel tisztában vagyok, de ezek szükséges lépések a helyes irányba” – mondta a volt lengyel miniszterelnök. Szerinte a vitáknak a tényeken kell alapulniuk, és nem “illúziókon és érzelmeken”. Tusk szerint véget kell vetni a kölcsönös egymásra mutogatásnak és a félreértéseknek. Kijelentette, a közel-keleti konfliktusok nem érnek véget egyhamar, Szíriában 8 millió menekült van, a környező országokban pedig mintegy 4 millió.

“Milliókra és nem ezrekre tehető tehát azok száma, akik potenciálisan útra kelhetnek Európa felé” – mondta Tusk, aki az elmúlt napokban látogatást tett a térség országaiban. Az ottani vezetők arra várnak, hogyan fog Európa segíteni nekik a menekültkérdésben, és nem azon gondolkodnak, hogy ők hogyan segíthetnének Európának. Tusk szerint valószínű, hogy nem csökkenni, hanem nőni fog azok száma, akik ezeken az országokon keresztül Európa felé veszik az irányt. “Különösen, hogy szinte mindegyikük úgy érzi: meghívást kapott” – tette hozzá az Európai Tanács elnöke.

Donald Tusk elmondta azt is, hogy az elmúlt hetek vitatkozásai és zűrzavara után a mai csúcstalálkozón konkrét tervet kell készíteni a helyzet kezelésére. “Ez közös terv lesz, és senkit sem fognak leszavazni” – hangoztatta az Európai Tanács elnöke.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.