Nagyvilág

Megkezdődött az előzetes tárgyalás a román kormányfő büntetőperében

A román legfelső bíróságon megkezdődött az előzetes tárgyalás hétfőn a Victor Ponta kormányfőt is érintő büntetőperben, akit okirat-hamisítás, pénzmosás, és adócsalásban való bűnsegédlet gyanújával küldött bíróság elé a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

A hétfői tárgyalásra Pontát nem idézte be a bíróság, csak feltételezett bűntársát, Dan Sova szociáldemokrata szenátort, akinek az esetében a bírósági felügyelet két hónappal való meghosszabbítását kezdeményezte a DNA.

Pontát azzal vádolja a DNA, hogy 2007-2008-ban valós munkavégzés nélkül vett fel havi két-háromezer eurós ügyvédi honoráriumot Dan Sova szenátor cégétől, az összeg igazolásául pedig 2011-ben egy adóhatósági ellenőrzés alkalmával utólag 17 teljesítési igazolást hamisított úgy, hogy más ügyvédek igazolásait lemásolta.

A Pontának juttatott pénz a vád szerint korrupciós bűncselekményekből származott. A DNA szerint Dan Sova ügyvédi irodája a piaci árnál jóval előnyösebb megbízásokat kapott két állami hőerőműtől, mivel tudták róla, hogy az illető megyében 2004 óta parlamenti képviselői mandátummal rendelkező Victor Ponta támogatását élvezi.

Az ügyben Sova ellen és a két olténiai hőerőmű vezetői ellen is vádat emeltek. A DNA szerint Sova ügyvédi irodája csaknem 3,5 millió lejjel, vagyis akkori árfolyamon közel egymillió euróval károsította meg az államot.

Az előzetes szakaszban a bíróság zárt ülésen dönt a vádlottak elleni esetleges kényszerintézkedésekről, a vádirat törvényességét ellenőrzi formai szempontból, és megvizsgálja, hogy szabályos-e a bűnvádi eljárás. Ez legfeljebb két hónapig tarthat, utána kezdődik a tárgyalás érdemi szakasza, amely nyilvános lesz. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik