Nagyvilág

Kicsordult Tovarnik: Horvátország találkozott a menekültválsággal

Kicsordult Tovarnik: Horvátország találkozott a menekültválsággal

Egy kukoricaföld jelzi a határt Szerbia és Horvátország között, Tovarnik határában. A cseppnyi falu “a horvátok Röszkéje”, az a hely, ahol a menekültek belépnek az országba.

_MG_6398

A Magyarországról ismert fogalom, tranzitzóna várta itt őket. A horvát hatóságok azt mondták, vonat érkezik majd értük. Úgy tudjuk, egy szerelvény hajnalban el is indult, tele azokkal a menekültekkel, akik a magyar irány helyett kénytelenek voltak útba ejteni Horvátországot. Több nem. Délutánra ötezer-ötszázan várakoztak a tovarniki vasútállomáson. (Percről percre tudósításunkat a horvát helyzetről itt találja.)

_MG_6353-2

Elcsigázott emberek várakoztak délutáni érkezésünkkor, többen azt mondták, a horvátok “úgy bánnak velük, mint az állatokkal”. A területen fellelhető néhány önkéntes teli furgonjai hamar kiürültek. Érezhető volt, hogy az emberek nem sokáig tűrik ezt a helyzetet és a jelen lévő, nagyjából száz fős rendőrségi egység sem tudott mit tenni.

_MG_6300

A sok ezres tömeg áttörte az egyszerű kordont, amellyel az állomás területén tartották volna őket a horvát hatóságok. A lökdösődésben egy férfi rosszul lett, szárnyra kapott a hír, hogy talán meghalt (később kiderült, a mentők újraélesztése sikeres volt, de a hivatalos tájékoztatás szerint a nagy meleg miatt lett csak rosszul). Többen voltak, akik elindultak a távolba és a közeli falu is hamarosan tele lett menekültekkel, míg a rendőrök el nem zárták az útjukat.

_MG_6424

Számtalan busz jelent meg, amire – a Röszkén tapasztaltaktól eltérően – szépen rendezetten szálltak fel az emberek még úgy is, hogy mindössze tucatnyi horvát rendőr szervezte meg a “műveletet”. Azt azonban nem tudták, hova tartanak. Egy szír férfi arra panaszkodott, hogy információi szerint Szerbia felé tartanak a buszok, kitoloncolják őket. Egy rendőrtől próbáltuk megtudni, mi az útirány, ám nem jutottunk előrébb. Szóba került Zágráb, a szlovén határ és Illocska is, a magyar Baranya egyik legdélebbi faluja is, ahol több menekült is megjelent a mai napon.

_MG_6329

A helyieken nem látszott félelem vagy pánik, inkább érdeklődve figyelték a buszok indulását és a “vendégeket”. Az egyik fotózkodó falubélit megkérdeztem, mit szól. “Borzalmas”- mondta. “Le kéne zárni a határokat, vagy mit gondol?” – jutott eszembe a Magyarországon alapértelmezett kérdés. “Dehogy is! Még több segítő kéz kéne ezeknek az embereknek!” – válaszolta.

_MG_6438
Olvasói sztorik