Nagyvilág

Katonai puccs után fellángolt az erőszak Burkina Fasóban

Egészségügyi források szerint legalább egy áldozat halálát lőtt sérülés okozta, és a 60 sebesült közül többeket lőtt sebekkel kezelnek.

Szemtanúk szerint a főváros, Ouagadougou utcáin a rendőrség figyelmeztető lövésekkel oszlatta a katonai hatalomátvétel ellen tiltakozó tüntetőket, akik válaszul kövekkel dobálták meg a rendőröket.

Túl korai a választás

A puccs vezetője, Gilbert Diendere tábornok az AP amerikai hírügynökségnek azt mondta, “túl korai” lenne megtartani az eredetileg október 11-ére kiírt választásokat az országban. A Burkina Faso ideiglenes vezetőjének kikiáltott tábornok bírálta a választási törvényt, amely eltiltotta az indulástól a tavaly novemberben szintén katonák által lemondatott Blaise Compaoré korábbi elnök pártját.

Diendere tábornok Blaise Compaoré bizalmasának, az általa vezetett ezred pedig a volt elnök hatalma egy fő pillérének számított.

Ban Ki Mun is megszólalt

Az előző nap az elnöki biztonsági ezred őrizetbe vette az Compaoré megbuktatása után hatalomra lépett ideiglenes államfőt és a kormány tagjait, majd bejelentette, hogy feloszlatta az átmeneti kormány intézményeit.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szerdán felháborítónak nevezte a történteket, és a világszervezet Biztonsági Tanácsához hasonlóan az őrizetbe vett politikai vezetők azonnali szabadon bocsátását követelte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik