Nagyvilág

Magyar győzelem, vihetjük az élő lovat Kínába

Budai Gyula, a külügy miniszteri biztosa szerint a mostani engedélyezéssel egy ötéves folyamat zárul le, a végső engedélyt, a kínai szakemberek januári, magyarországi helyszíni ellenőrzése után adták meg. Az ellenőrök akkor végiglátogatták Magyarországon a szállításra jelentkező telepeket és mindent rendben találtak.

A megállapodás szabályozza a karantén-eljárást, felsorolja a kiszállítást kizáró betegségeket és előírja a szükséges orvosi vizsgálatokat. A közlemény szerint szállítani csak állategészségügyi bizonyítvánnyal lehet majd, amelyen a hatósági állatorvos igazolja a lovak származását és egészségi állapotát. A lovaknak a kiszállítás előtt és a Kínába való megérkezés után is egy hónapot karanténban kell tölteniük, és ott kell átesniük a szükséges vizsgálatokon.

Budai Gyula elmondta: a sport- és tenyésztési célú lovak exportjának engedélyezése új lökést adhat a magyar lovas kultúrának.

Nemcsak az élő állatok kereskedelmében hozhat fellendülést, de több új lehetőség is nyílik a lovas kultúra minden ágában, így a tenyésztők, a trénerek, a lószerszám és ló-felszerelést gyártó cégek, valamint a takarmány-forgalmazók is új piacra léphetnek Kínában. Az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztos emlékeztetett: a sport- és tenyésztési célú lovak iránti kereslet az elmúlt években folyamatosan nőtt a világ legnépesebb országában. Így ma már évente több mint félmillió kínai lovagol rendszeresen.

Az importált lovak piaca dinamikusan, évente mintegy 34 százalékkal nő a távol-keleti országban. Míg 2007-ben évente 4,7 millió dollárt költöttek a kínaiak sport- és tenyésztési célú külföldi lovak beszerzésére, addig 2012-ben négyszer többet, 20 millió dollárt. A Kínába külföldről szállított lovak 70 százaléka Hollandiából érkezett 2014 előtt, de ez az arány folyamatosan csökken, mivel az elmúlt években több ország is megkapta a szállításhoz szükséges engedélyt. Tavaly például az Egyesült Királyság, az idén pedig Magyarország.

(A képen Pócs János, fideszes politikus, mellett lovak. Nem Kínában, Magyarországon.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik