Nagyvilág

Egymásnak eresztették a görög miniszterelnök-jelölteket

Alig több mint egy héttel a választás előtt fej-fej mellett állnak a görög politika „nagyágyúi” – elképzelhető, hogy nem jön be Alekszisz Ciprasz terve, aki azért mondott le, hogy újabb felhatalmazást kérjen a választóktól. Szerdán este a leköszönt miniszterelnök tévévitán vett részt riválisaival, köztük a legnagyobbal, Evangelosz Meimarakisszal.

A konzervatív Új Demokrácia miniszterelnök-jelöltje bírálta Cipraszt, amiért húzta az időt a hitelezőkkel való megállapodás kapcsán. Meimarakisz szerint kevésbé lett volna fájdalmas a görögök számára, ha még kormányzása elején belemegy a javaslatba a Sziriza. Azt is a leköszönt miniszterelnök szemére hányta a konzervatív jelölt, hogy elriasztja a befektetőket és a magánszektorban is sok munkahely szűnik meg.

Ciprasz minderre úgy reagált, hogy bár nem sikerült minden ígéretüket valóra váltani, de megvívtak egy harcot, ami kompromisszummal ért véget. Ennek vannak fájdalmas, de pozitív részei is – mondta.

A harc most azoknak a választóknak a meggyőzéséért zajlik, akik még nem döntötték el, ki mellett teszik le a voksukat. Sokan belefáradtak a megszorításokba és abba is, hogy az ország hét éve képtelen kilábalni a válságból.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik