Nagyvilág

A lengyelek kvótát nem akarnak ugyan, de menekülteket igen

Lengyelország kétezernél több menekültet is képes lenne befogadni, de az “általunk megszabott feltételeknek lehetővé kell tenniük, hogy az érkezők biztonságban érezzék magukat, és hogy a lengyelek úgy érezzék, a hatóságok gondoskodtak róla, hogy ne destabilizálódjon az életük” – mondta a kormányfő.

“Lengyelország támogatja az európai szolidaritást. Emlékszünk, hogy milyen sok honfitársunk lett emigráns, és milyen sok nép nyújtott felénk segítő kezet” – mondta Ewa Kopacz miniszterelnök.

A lengyel kormányfő a múlt héten még úgy nyilatkozott, hogy országa az Európába érkező menekültek számának drámai növekedése ellenére sem fogad be az eredetileg felajánlott kétezernél több menekültet. A miniszterelnök kijelentette, hogy az Európai Uniónak segíteni kell a háború elől menekülő embereken, ugyanakkor leszögezte, hogy a migránsok kvóták szerinti szétosztása nem vezet sehova.

Az Európai Bizottság tervének értelmében, amelyet szerdán fognak nyilvánosságra hozni, Lengyelországnak mintegy 12 ezer, az elmúlt hónapokban az EU-ba érkezett migránst kellene befogadnia a Reuters értesülése szerint. A The Financial Times című brit lap szerint azon EU-tagországok számára, amelyek nem fogadják el a kötelező kvótákat, a bizottság “pénzbüntetést” fog javasolni.

Ugyancsak kedden Andrzej Duda lengyel elnök azt hangoztatta, hogy ellenzi a menekültbefogadásra vonatkozó európai uniós kvótákat, mindazonáltal hozzátette, hogy a bevándorlóknak segítséget kell nyújtani. A dél-lengyelországi Krynicában kedden megnyílt nemzetközi gazdasági fórumon nyilatkozva Duda kijelentette: nem fogadja el “az erősek diktátumát”, nem fogad el egy olyan Európát, ahol a gazdasági fölény vagy a népesség túlsúlya ürügy arra, hogy jogi úton megoldásokat kényszerítsenek rá más országokra, anélkül, hogy figyelembe vennék sajátosságaikat és különösen nemzeti érdekeiket. “Mert akkor nincs partneri viszony” – hangsúlyozta.

Angela Merkel német kancellár arról beszélt kedden, hogy a védelemre jogosult emberek elosztására egy kötelező és méltányos rendszert kell bevezetni Európában. Szerinte az Európai Bizottság szerdán bemutatandó javaslatcsomagja – benne a terhek méltányos elosztását szolgáló, valamennyi tagállam számára kötelezettséget előíró kvótarendszerrel – jelenti az “első fontos lépést”. A második lépés pedig az, hogy hosszabb távon egy “nyitott”, vagyis határozatlan számú menekült elosztását irányító rendszert kell elindítani, mert senki nem látja előre, hogy pontosan mennyi védelemre szoruló ember érkezik az Európai Unióba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik