Külföld

Betörőt ölt egy 11 éves amerikai fiú

24.hu
24.hu

2015. 09. 04. 15:57

Korábban a témában:

Egyetlen lövéssel megölt egy betörőt egy 11 éves fiú, aki egyedül volt otthon négyéves húgával, amikor a 16 éves kamasz egy társával együtt megpróbált betörni házukba – jelentette az amerikai sajtó, a rendőrség beszámolójára hivatkozva. Az eset csütörtökön, helyi idő szerint délután fél három előtt történt.

A rendőrség közlése szerint a 16 éves fiú egy társával együtt aznap már kétszer is megpróbált bejutni a házba, de nem jártak sikerrel. Harmadik alkalommal már sikerrel jártak: a nyitva lévő bejárati ajtón át jutottak be. A 11 éves ekkor egy töltött pisztolyt vett magához, majd egyetlen fejlövéssel megölte a 16 éves kamaszt, akinek társa a lövés után elszaladt a helyszínről.

A 16 éves fiút – akinek nevét nem hozták nyilvánosságra – a helyszínen halottá nyilvánították. A beszámolók szerint a házban találták meg holttestét. Társát a rendőrök a lövés után pár órával elfogták.

A pisztolyt a rendőrség közlése szerint a fiú anyja vásárolta magának, miután korábban már többször is megpróbáltak betörni a házába. Azt egyelőre nem közölték a hatóságok, hogy egyértelműen önvédelemként kezelnék az esetet, és még folytatják a nyomozást az ügyben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.