Nagyvilág

Lelőttek egy állatkerti orángutánt, mert szökni készült

A duisburgi szökevény társa, akivel együtt menekült, megúszta, sikerült elkábítani és visszavinni a karámjába.

Az állat hétfő este szökött ki a területéről, mert az egyik reteszt rosszul zárták be. Épp a külső kerítésen mászott át, amikor felfedezték. Az állatkert szerint már nem volt lehetőség az állat elkábítására: félő volt ugyanis, hogy az altató túl lassan hat és a majom kijut az utcára, ahol emberi életeket veszélyeztet. Az orángután nem egyedül kísérelte meg a szökést. Egy másik orángután is el akart menekülni, őt azonban sikerült kábító lövedékkel leteríteni és visszavinni karámjába.   

Helyi sajtójelentések szerint az akcióba a rendőrséget, a tűzoltókat és mentőket is bevonták. Az állatkert előtt fegyveres rendőrök álltak, bevetésükre azonban szerencsére nem volt szükség. Az állatkert szerint a parkban tartózkodó vendégeket egyáltalán nem fenyegette veszély, őket még időben kikísérte a személyzet a területről – írja a Süddeutsche Zeitung című lap online kiadása. 

A Német Állatvédelmi Szövetség élesen kritizálja az orángutánok állatkerti tartását. “Alapvetően már az kétségbe vonható, hogy az emberszabásúak egyáltalán tarthatók-e állatkertekben” – mutatott rá Marius Tünte szóvivő. A bonyolult társas viszonyok kialakítására képes, fejlett mentális képességekkel rendelkező állatoknak a fogság nem megfelelő, gyakran neurózis és más betegségek alakulnak ki náluk. “Etikailag nem elfogadható, hogy közeli rokonainkat közszemlére tételük érdekében tárgyiasítjuk” – fejtette ki az állatvédő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik