Nagyvilág

Az osztrák külügyér nem lepődött meg a magyar kerítésen

Nem lepte meg a magyar határkerítés építése az osztrák külügyminisztert, ugyanis úgy gondolja: ha az európai unió nem ad egységes választ a menekültkérdésre, akkor az államok arra kényszerülnek, hogy egyedi intézkedéseket vezessenek be.

Sebastian Kurz az osztrák APA hírügynökségnek adott szerdai interjújában elmondta: elképzelhetőnek tartja, hogy a kerítés megnehezíti majd a menekülők útját, különösen az embercsempészek tevékenységét. Az osztrák külügyminiszter európai szintű megoldást sürgetett. Reményei szerint a csütörtökön Bécsben kezdődő nyugat-balkáni konferencia ráirányítja majd Brüsszel figyelmét arra, hogy nemcsak a földközi-tengeri, hanem a nyugat-balkáni útvonal is létezik.

Mivel számos ország nem érintett a menekültkérdésben, alig érzik a jelenlegi probléma súlyát – mondta a miniszter, aki szerint elsősorban arra kell felhívni a figyelmet, hogy ezzel a nagy feladattal egy ország sem tud egyedül megbirkózni.

Arra a kérdésre, mekkora a veszélye annak, hogy a menekültekkel együtt lehetséges terroristák is beszivárognak a kontinensre, azt mondta: sem dramatizálni, sem alábecsülni nem szabad a helyzetet. Sebastian Kurz arra figyelmeztetett, hogy Koszovóban és Bosznia-Hercegovinában különösen nagy a veszélye, hogy a szélsőséges iszlám helyi szinten megerősödik. Hangsúlyozta: a régiókkal együttműködve kell küzdeni az Iszlám Állam (IÁ) és a radikalizálódás ellen.

A miniszter úgy fogalmazott, hogy megérti az emberek aggodalmát, hiszen míg a délszláv háború idején nagyjából megbecsülhető volt a menekültek száma, most teljesen más arányokról van szó, emberek millió menekülnek az IÁ terrorja elől, továbbá a rossz biztonsági körülmények, az üldöztetés és a gazdasági okok miatt. A miniszter élesen bírálta Görögországnak a menekültválságban tanúsított magatartását, az uniós szabályok megsértését.

Sebastian Kurz hétfőn egynapos macedóniai látogatásán kijelentette: elképzelhetőnek tartja, hogy Bécs határvédelmi és humanitárius technikai ismeretekkel és személyzettel segítse Szkopjét. A nyugat-balkáni államok túlterheltek és magukra maradtak, segíteni kell őket a kérdés megoldásában – jelentette ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik