Nagyvilág

Halálos áldozata is van a kínai vegyi üzemben történt robbanásnak

Úgy tudni, az üzem éppen hogy megkezdte a működését, még toboroztak dolgozókat.

Halálos áldozata is van a kelet-kínai vegyi üzemben történt előző napi robbanásnak – közölték a helyi hatóságok vasárnap. A Santung tartománybeli Tungfu településen történt robbanásban további kilenc ember megsérült. Az üzemben tűz keletkezett. A helyszínre több mint egy tucat tűzoltóautót vezényeltek, s a legfrissebb jelentések szerint vasárnapra virradóra sikerült megfékezni a lángokat.

Szemtanúk elmondása szerint a Ruixing Chemical telephelyén történt detonáció 2-5 kilométeres körzetben megrengette a földet és a közelben lévő épületeket. Úgy tudni, az üzem éppen hogy megkezdte a működését, még toboroztak dolgozókat.

A tűz oka egyelőre ismeretlen, az ügyben vizsgálatot indítottak – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

 

WATCH: Short video shot by a frightened resident just after an explosion ripped through a Shandong chemical plant earlier tonight.

Posted by Shanghaiist on Saturday, August 22, 2015

A baleset tíz nappal az után történt, hogy az észak-kínai Tiencsin városban felrobbant egy veszélyes vegyi anyagok tárolásával foglalkozó cég raktára. A robbanássorozat több mint 120 halálos áldozatot követelt. Az áldozatok között csaknem 70 tűzoltó volt.

Kínában nem ritkák az ipari, köztük vegyi üzemeket érő balesetek, raktártüzek. A legutóbb csütörtökön jelentették a kelet-kínai Anhuj tartomány Hofej városából, hogy egy raktár leégett, a tűz 700 négyzetméteren pusztított. Az északkeleti Liaoning tartományban alig több mint egy hete egy magánkézben lévő kisebb acélgyárban következett be nagyobb robbanás, amit szivárgás okozott. Július végén az északnyugat-kínai Kanszuban gyulladt ki egy petrokémiai vállalat gyára, három ember meghalt, négyen megsérültek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik