Nagyvilág

A pöcegödörbe rejtette megölt férjét

Öt napig hevert ott a férfi holtteste, akit álmában fojtott meg a részegeskedését megunó indiai nő.

Az indiai rendőrség letartóztatott egy 34 éves, Delhiben élő nőt, aki egy vita után megölte részeg férfjét, akinek a holttestét előbb az ágyneműtartóba, majd a ház pöcegödrébe rejtette el – jelentette a Hindustian Times. A rendőrség közlése szerint a gyilkossághoz az vezetett, hogy a férfi rendszeresen ivott, és akkor fizikailag és lelkileg is bántalmazta feleségét.

A beszámoló szerint a nő augusztus 15-én fojtotta meg férjét. Másnap iskolába küldte két gyermekét, majd kiszedte az ágyneműtartóba rejtett holttestet, és azt a pöcegödörbe dobta. Majd pár munkást bérelt fel, hogy betonnal zárják le a gödör száját. Ezután gyermekeivel együtt szüleihez költözött.

A nőt azonban lelkiismerete nem hagyta nyugodni, és sógornőjének bevallotta, hogy mit tett. Először nem hittek neki, de végül a család értesítette a rendőröket, akiknek több órás munkával sikerült kiemelniük a hat méter mély gödörből a férj holttestét. A nő letartóztatták, és emberölés, valamint bizonyíték eltünetése vádjával indítottak eljárást ellene.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik