Nagyvilág

Fizetnek a hullás szelfikért az orosz Facebookon

hullaszelfi(960x640).jpg (Array)
hullaszelfi(960x640).jpg (Array)

Beteges járványt indított el a VK.com egyik csoportja: pénznyereményt ad a legjobb szelfikért, amiken holttest is szerepel.

Mi mindenre képes az ember, ha egy kis pénzzel kecsegtetik? A kis pénzt értsék szó szerint: négy és húszezer forint közötti összegnek megfelelő rubelt kapnak jutalmul azok, akik a csak „orosz Facebook”-ként ismert vk.com egyik csoportjába olyan szelfit töltenek fel. amin egy holttest is szerepel – írja a brit Metro.

Az oldal készítői azt is kikötik, hogy a halottas önarcképek készítőinek mosolyogniuk kell a pályaműveken, hiszen az elhunytak egy jobb helyre mennek. Eddig egyetlen embernek sikerült elvinni a húszezres fődíjat, ő egy autóbalesetben elhunyt 13 éves lány mellett fotózta le magát.

„Az ügyben nyomozás indult” – nyilatkozta Alexander Sidjuszov, rendőrségi szóvivő. „Egyelőre azon vagyunk, hogy tisztázzuk a körülményeket: például, hogy egy ember, vagy egy csoport áll-e mögötte” – tette hozzá.

Cikkünk megírásakor az oldal még aktív, 547 tagja van. A fő adminisztrátor, vagyis a csoport alapítója, egy Alfred Poljakov névre regisztrált profilt használ, amin azt írja magáról, hogy 28 éves, és egyetemi professzor Donyeckben. A profilt „gyanús tevékenység miatt” azóta blokkolta a VK.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik