Nagyvilág

Pakisztánban gyerekek elleni nemi visszaélés felvételeivel zsaroltak

pakisztan(960x640).jpg (Array)
pakisztan(960x640).jpg (Array)

Hét embert tartóztatott le a rendőrség Pakisztán keleti részén azzal a váddal, hogy nemi visszaélést követtek el gyermekek százai ellen, és a szülőktől, az erről készített felvételek közzétételével fenyegetőzve pénzt zsaroltak ki.

Sahzad Szultan, a Pandzsáb tartománybeli Kaszúr körzet rendőrparancsnoka szerint a nyomozók másfél tucatnyi videofelvételt vizsgálnak, és hamarosan további tíz letartóztatás várható. Az ügyön dolgozó egyik rendőr szerint egyelőre nem tudják megmondani, hány gyermek ellen követtek el nemi erőszakot.

Latif Ahmed Szara áldozatvédelmi aktivista és a helyi média ugyanakkor arról számolt be, hogy egy 25 férfiból álló bűnbanda 2007 óta legalább 280 gyermeket vett filmre a Lahortól délnyugatra lévő Huszain Hanvala faluban, miközben szexuálisan bántalmazták őket.

A többségükben 14 év alatti gyerekeket egymással való fajtalankodásra is kényszerítették a felvételeken, amelyekből több százat készítettek, a szülőket pedig azzal fenyegették, hogy ha nem fizetnek, a helyi piacon 40 rúpiáért (mintegy négyszáz forintért) eladják a gyermekükről készült videót. Egy érintett szülő elmondta, hogy 2011 óta fizetnek a zsarolóknak.

Az ügy azután került nyilvánosságra, hogy az áldozatok családjai múlt kedden összecsaptak a rendőrséggel, azzal vádolva a hatóságokat, hogy figyelmen kívül hagyják panaszaikat. A botrány vasárnap csapott a magasba, miután a pakisztáni média olyan mocskos feltételezéseket közölt, amelyeket a rendőrség nem volt hajlandó kommentálni.

Szaba Szadik, a pandzsábi gyermekvédelmi hatóság vezetője az ügyet Pakisztán legsúlyosabb, gyermekek ellen elkövetett visszaélési botrányának nevezte, és a legmagasabb szintű igazságügyi vizsgálat megindítását követelte.

Sahbaz Sarif, Pandzsáb tartomány kormányzója független vizsgálatot sürgetett, és utasította a nyomozókat, hogy az üggyel kapcsolatos minden tényt hozzanak nyilvánosságra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik