Nagyvilág
Viagra (Array)

Viagrával felütött alkoholt árultak Kínában

Ignácz Péter
Ignácz Péter

újságíró. 2015. 08. 03. 12:09

Az italokat úgy reklámozták, mint ami „megőrzi az egészséget”.

Már nem csak a mozgólépcsőkkel, liftekkel és a miden félével szennyezett élelmiszerektől kell félni Kínában, hanem a tömény szesztől is. A rendőrség ugyanis több mint 5300 üvegnyi gabonapárlatot foglalt le az ország déli részén található Liuzhou városában két szeszfőzdében, mert az italokat potencianövelő gyógyszerrel, Viagrával ütötték fel – jelentette a helyi sajtó.

A helyi élelmiszerbiztonsági hatóság közlése szerint a Viagrát három fajta „pajcsiuhoz”, azaz magas alkoholtartalmú kínai gabonapárlathoz adták hozzá a gyártól, akik azzal hirdették különleges termékeiket, hogy azok „megőrzik az egészséget”. A lefoglalt áruk értéke – amelyben Sildenafil (a Viagra hatóanyaga) feliratú, fehér port tartlamazó tasakok is voltak – nagyjából 700 ezer jüan, azaz 31 millió forfint)

A Viagrát egyébként a kínai törvények értelmében tilos élelmiszeradalékként használni. Ez persze már korábban sem akadályozott meg kínai vállalkozókat, hogy a potencianövelővel felturbósított italokat kezdjenek el árulni. Tavaly Hubei tartományban tartóztattak le egy üzletembert, aki több mint ezer üvegnyi alkoholt ütött fel Viagrával, hogy növelje az eladásokat – írta a Shanghaiist. 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Velence, 2018. szeptember 12.
Lázár János érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség háromnapos kihelyezett ülésére egy velencei szállodába 2018. szeptember 12-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.