Nagyvilág
milos zeman (Array)

Csehország kész a hadsereggel védeni határait

Varjasi Viktor
Varjasi Viktor

social szaki. 2015. 08. 02. 15:43

Milos Zeman cseh köztársasági elnök szerint az illegális bevándorlókat senki sem hívta Csehországba, de ha már itt vannak, be kell tartaniuk az ország törvényeit - közölte az MTI.

Korábban a témában:

“Ha pedig ez nem tetszik, menjenek el” – üzente a cseh államfő az illegális bevándorlóknak abban a vasárnapi interjúban, amelyet a Blesk című prágai bulvárlap internetes kiadása hozott nyilvánosságra. “Ezeknek az embereknek legjobban saját hazájuk területén tudunk segíteni” – vélekedett Zeman, aki már többször is nyilvánosan kifejezte ellenkezését a közel-keleti és afrikai menekültek csehországi befogadásával szemben.

A cseh államfő szerint a közeljövőben az ukrán állampolgárok migrációs hullámával is számolni kell. “Az ukránoknak azonban, eltérően a muszlim menekültektől, nagyobb a képességük az asszimilációra” – jegyezte meg Zeman.

Meglehet, hogy valaki ezt a legalacsonyabb rendű emberi ösztönökre való hivatkozásnak fogja minősíteni, ez azonban ugyanolyan álláspont, mint amilyen a magyaroké, amikor kerítést építenek, vagy mint az amerikaiaké, akik a mexikói határon építettek kerítést – magyarázta szavait a cseh elnök.

Zeman méltatta a cseh rendőrség eddigi fellépését az illegális bevándorlók ellen, és kiállt a határőrizet szigorítása mellett. Megjegyezte: találkozott Josef Becvárral, a cseh hadsereg vezérkari főnökével, aki arról tájékoztatta, hogy szükség esetén a hadsereg mintegy 1500 katonát tudna küldeni az országhatár őrizetére.

Milan Chovanec belügyminiszter néhány napja közölte, hogy Csehország várhatóan augusztus végétől vagy szeptember elejétől tovább szigorítja határai védelmét.

A cseh államfő szerint a mai menekülthullámért azok a rendszerek a felelősek, amelyek “buta akcióikkal ezt kiváltották”. Szerinte nemcsak az Egyesült Államokról van szó, több európai uniós országot is felelősség terhel a kialakult helyzetért. “De miért mi igyuk meg ennek a levét?” – tette fel a kérdést Zeman.

Csehországban az első fél évben összesen 3018 illegális bevándorlót vettek őrizetbe a hatóságok, ami éves szinten majdnem 50 százalékkal több, mint 2014 első hat hónapjában. Egy friss felmérés szerint a csehek 70 százaléka ellenzi migránsok befogadását.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Tragikus hirtelenséggel

Kommentek

John F. Kennedy writes at his desk in his Senate office, ca. 1953-1961. (Photo by © CORBIS/Corbis via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.