Nagyvilág

A Jobboldali Szektor aláírásokat gyűjt a hatalom ellen

ukrajnai háború (Array)
ukrajnai háború (Array)

A központi hatalom elleni bizalmatlansági népszavazáshoz kezdett aláírásokat gyűjteni a Jobboldali Szektor ukrán katonai-politikai szervezet poltavai részlege.

Marko Csausza, a Jobboldai Szektor (PSZ) helyi elnöke csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy “a népszavazással nyilvánítják ki majd a hatalom iránti bizalmatlanságot”. Hozzátette, hogy körzetenként állítják össze a választói névjegyzéket. Aktivistáik gyűjtik majd az aláírásokat. Amennyiben sikerül elegendő támogatást szerezni – tette hozzá -, akkor törvényes úton lehet a hatalmat elmozdítani. Az aláírásgyűjtők végleges célja, hogy elérjék az előrehozott elnök- és parlamenti választások kiírását. A kezdeményezést Dmitro Jaros, a nacionalista szervezet vezetője hirdette meg a PSZ kijevi zártkörű kongresszusán, július 21-én.

Első lépésként a hatalom minden ága elleni bizalmatlanságot kell meghirdetni – hangsúlyozta, leszögezve: “a népnek véleményt kell mondania arról, ami az országban történik. A hatalomnak tisztában kell lennie azzal, hogy ha nem veszi figyelembe az emberek akaratát, akkor távoznia kell” – hangoztatta.

Hozzátette: “Ha nem sikerül megtartani a népszavazást, akkor saját központi választási bizottságot alakítunk, és egész Ukrajnában, területenként külön-külön tartunk választást” – mondta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik